Társoldalunk:

Eldőlt, hol rendeznek F1-es sprintfutamot 2023-ban

2022.12.07. 13:03

Az elmúlt szezonoktól eltérően 6 helyszín – az azerbajdzsáni, az ausztriai, a belgiumi, a katari, az amerikai és a brazíliai versenyhétvége – programja is megváltozik majd a jövő évi szezonban, ráadásul a sprintversenyek során egyes szabályok is módosulnak.

Az ilyen típusú versenyek még sprintkvalifikáció néven a 2021-es szezonban mutatkoztak be a sportágban. A pénteki első szabadedzés után következik az időmérő, majd szombaton a második gyakorlást követően ennek megfelelően következik a sprint, amely végeredménye dönti el a vasárnapi nagydíj rajtrácsát.Tavaly még csak az első három helyezett kapott pontot a silverstone-i, a monzai és az interlagosi sprinten, idén már az első nyolcnak osztottak pontokat Imolában, Spielbergben és Sao Paulóban.A szakág egyeduralkodója Max Verstappen, aki a két brazíliai sprintet leszámítva a többit megnyerte, és azokon is egy 2. és egy 4. helyet ért el. Noha a hollandnak és több riválisának nem ez a kedvenc műfaja, a Forma–1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vezetősége úgy döntött, hogy 2023-tól megduplázza a sprintfutamok számát, szerdán pedig az is eldőlt, hogy mikor és hol lesznek a versenyek.

Április végén az Azeri Nagydíj, július elején az Osztrák Nagydíj, július végén a Belga Nagydíj, október elején a Katari Nagydíj, október végén az Amerikai Nagydíj, november elején pedig a Sao Pauló-i Nagydíj kapta meg a lehetőséget.

A formátum és a hétvége lebonyolítása 2023-ban is marad az idén megszokott, ám a csapatok juttatása növekedni fog: míg 2021-ben 100 ezer, 2022-ben 150 ezer extra dollárt kaptak az istállók az esetleges károk javítása végett, addig jövőre ezt jelentősen megnövelve, 400 ezer dollárban részesülnek, amely jelentősen segíthet majd a költségkeretek betartásában.

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!