Társoldalunk:

Meglepő állást jósol Vettelnek a korábbi főnöke

2022.11.29. 17:08

Helmut Marko utódjelöltként tekint a visszavonult pilótára, elmondása szerint már beszéltek is erről egymás között, és a németnek tetszene egy hasonló szerepkör.

A Red Bull autóversenyzői utánpótlás-programját a kezdetek óta a korábbi F1-es pilóta Helmut Marko vezeti, az ő figyelmének és közbenjárásának köszönhetően ért a csúcsra a csapattal Sebastian Vettel és Max Verstappen is.

Az idén visszavonuló Vettel egyelőre nem tudja, mihez kezd magával, de az osztrák szakember potenciális utódjelöltként tekint rá a tehetségkutatásban, mivel szerinte testhezálló feladat lenne neki. „Nem kizárt, hogy Vettel a menedzsmentben tér vissza. Én már majdnem 80 éves vagyok" – mondta Marko a német Sky-nak.
Beszéltünk erről és vonzaná is egy hasonló pozíció.

Sebastian VettelForrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

„Már ejtettünk róla szót. Biztosra veszem, hogy megvan benne a potenciál és a megfelelő személyiség a feladathoz. Egyelőre hagyjuk fákat ültetni, aztán meglátjuk, mi lesz."

A Red Bullt irányító Christian Horner szerint sem állna távol Vetteltől a tehetségkutatás.
Ő olyan ember, aki bármivel foglalkozik, piszok jó benne.– véli. – Biztos vagyok benne, hogy ha ilyen irányba akar menni, nagyon jó lesz benne. Nagyon jól méri fel az embereket és tudja, ki mivel járulhat hozzá a sikerhez. Neki kell döntenie arról, mit akar csinálni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK