Társoldalunk:
Hírlevél

Alonsót máris boldoggá tette egy fontos tényező az Aston Martinnál

2022.11.27. 07:32

A héten először vezette új csapatának autóját, és kiemelt egy dolgot, amiben mást tapasztalt, mint amikor két év szünet után visszatért a Forma-1-be és egy ideig szenvedett amiatt.

Fernando Alonso a héten teljesítette első kilométereit az Aston Martin volánja mögött, értelemszerűen a 2022-es autójával vett részt a Pirelli gumitesztjén. Szerencsére semmilyen probléma sem akadályozta, ezért elégedett volt, és megemlített egy tényezőt, ami máris külön örömmel tölti el.

„Aggódtunk kicsit a kormány érzete miatt, mert az Alpine-nál az első évemben sokáig, közel öt hónapon át kellett foglalkozni vele" – idézte a The Race Alonsót.

Az első hetekben beszéltünk az ezzel kapcsolatos aggodalmamról, de kellemes meglepetés volt, hogy rendben van az Aston Martin rendszere, nem kell sokat változtatni rajta.

Alonso a kék autóból figyeli új csapata autóját a szezonzáró versenyenForrás: Glenn Dunbar

Most már távoli emlék, de amikor Alonso két év kihagyás után 2021-ben visszatért a Forma-1-be, az első versenyein elég messze járt a csúcsformájától az ízlésének nem tetsző kormányszervó miatt. Azóta ismét formába lendült és a mezőnyben gyakran a legjobbak közé tartozik, ezt jövőre már az Aston Martinnál mutathatja meg.

„Fejben át kell vennem mindent, amit tapasztaltam, kisebb dolgokat. A legtöbbjükkel elégedett vagyok – tette hozzá a kétszeres világbajnok. – Olyasmiket kell megtanulnom, mint hogy a kijelzőn megjelenő üzenetek milyen hosszú időre jelennek meg."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK