Társoldalunk:

Egyre valószínűbb, hogy jövőre sem lesz 24 futam a Forma-1-ben

2022.11.23. 12:51

Ahogy arról korábban beszámoltunk, komoly veszélyben van a Kínai Nagydíj 2023-as megrendezése, ez a veszély pedig egyre nő, és több forrás már biztosra veszi, hogy sorozatban negyedszer is eltörlik a sanghaji versenyhétvégét.

Hiába szerepel a 2023-as versenynaptárban április közepén a Kínai Nagydíj, könnyen lehet, hogy az elmúlt három szezon után jövőre is kikerül onnan. Az országban ugyanis még mindig szigorú Covid-19-intézkedések vannak érvényben. A sanghaji lakosoknak például máig rendszeresen részt kell venniük tömeges teszteléseken, mivel a hatalom fél, hogy ismét elterjed a vírus.

Legutóbb 2019-ben rendeztek futamot KínábanForrás: AFP/Greg Baker

Stefano Domenicali, az F1 főnöke a hónap elején azt mondta, hogy „továbbra is figyelemmel kísérjük a helyzetet és mindenkit tájékoztatni fogunk". A BBC Sport azonban már biztosra veszi, hogy jövőre sem rendeznek 24 futamot a sportágban, mert „nem fognak felmentést kapni a karantén követelményei alól, ha Covid-19-ben szenvednek". Ez azt jelenti, hogy bárkit, aki megbetegszik, az országban fogva tartanák a kínai szabályozás szerint, amely ötnapos elkülönítési időszakot jelent egy speciális központban, majd három napot otthon.

Ezt a kockázatot pedig az F1 nem fogja vállalni – ahogy a BBC írja –, ígya döntés  „elkerülhetetlen".

Forrás

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK