Vágólapra másolva!
Műszaki hiba miatt nem ért célba az utolsó versenyen, így csak 6. lett a bajnokságban, ami a leggyengébb eredménye a karrierje során. A Mercedes csapatfőnöke szerint az Abu-dzabi Nagydíj tökéletesen összefoglalta az istálló évét.

A Mercedes nem hozta az elmúlt hetekben látott formáját a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, George Russellnek és Lewis Hamiltonnak nem volt reális esélye dobogós pozícióra. Előbbi 5. lett, miután csapattársa kiesett az utolsó kilométereken.

Lehet, hogy Hamilton ért volna célba ebben a pozícióban, ha kibírja az autója, mert úgy nézett ki, nem fogja tudni maga mögött tartani a frissebb gumin támadó Carlos Sainzot. Vele már az első körben megküzdött, és lehet, hogy ennek során sérült meg az autója végzetesen, bár akkor úgy tűnt, megússza, hogy az egyik kanyaron átvágott és átpattogott egy hurkán.

Hamilton kieséssel zárta az idényt Forrás: Mercedes-Benz AG/© Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

„Egy nagy ütést éreztem az autó alján, emiatt gyengült a teljesítménye" – mondta a Sky Sportsnak.

„Kicsit olyan volt, mintha megsérült volna az első szárny. A bokszkiállásig kellett várnom, hogy laposabbra állítsák a terelőlapot a szárnyon."

Hamiltont a kiesése miatt megelőzte Sainz a pontversenyben, így a hétszeres bajnok csak 6. lett, ennyire hátul sohasem végzett még a pályafutása során (5. kétszer volt, még a McLarennel).

Ez volt az első éve is győzelem nélkül.

A csapatfőnök Toto Wolff az elmúlt hetek jó eredményei után érthetően kevésbé elégedetten értékelt. „Ma a harmadik leggyorsabbak voltunk. Az egyik autó elromlott, a másikon elfogytak a gumik, ez tökéletes összefoglalója az idényünknek" – mondta.