Társoldalunk:
Hírlevél

A problémákat és a múlt héten hiányzó csapatmunkát emelte ki a Red Bull a négy éve nem látott bravúr után

2022.11.19. 16:52

Noha sokáig úgy tűnt, hogy Sergio Pérez a pole pozíció első számú esélyese, végül Max Verstappen a csapattársa elé került az Abu-Dzabi Nagydíj időmérőjén. A harmadik helyen végző Charles Leclerc lemaradása a vártnál kisebb volt a bikásokhoz képest és magabiztosan tartotta maga mögött a Mercedeseket, ami kiélezett csatát vetít előre a vb-összetett második helyéért a futamon. Lássuk, hogyan értékelte az első három helyezett pilóta a kvalifikációt!

Pályafutása 20., idei 7., Abu-Dzabiban pedig sorozatban a 3. rajtelsőségét szerezte meg Verstappen, ráadásul úgy, hogy a Q2-ben és a Q3 elején komoly problémák hátráltatták. Az első sort négy év után először kisajátító Red Bull-osok mellett szól, hogy az Abu-Dzabi Nagydíjak 13 éves történetében egyetlen alkalommal (2012-ben) nyert valaki a második helynél hátrébbról rajtolva, a cél pedig most sem lehet más Verstappenéknek, mint a győzelem.
„Elég hullámzó időmérő volt. Jól kezdtem, de a Q2 elég zavaros volt és nem volt tapadásom, nem tudom, hogy miért. A Q3-ban aztán szerencsére rendeződött a helyzet, de az elején akkor is megijedtünk, mert

az autó elektonikai rendszere magától újraindult. Örülök, hogy a végén sikerült összeraknom egy ilyen kört és annak, hogy az első sorból indulhatunk mindketten – mondta Verstappen a leintés után. – Kontrolláltan akarjuk megnyerni a futamot és az is cél, hogy Checo legyen az összetett másodikja, ez pedig jó előjel a versenyre." 

A 2018-as Mexikói Nagydíj óta először szerzett kettős győzelmet a Red Bull egy időmérőnForrás: AFP/Ben Stansall

A harmadik szabadedzés és az időmérő második szakasza alapján Pérez tempója tűnt a legígéretesebbnek, végül azonban 228 ezreddel elmaradt csapattársától. A mexikói így is a legjobb abu-dzabi rajthelyét szerezte meg és a célja, hogy az eddigi legjobb versenyen elért helyezésén (5. hely) is javítson vasárnap.
„Tökéletes rajtpozíció ez is, de a Q3-ban futott első körért kár, mert az nem sikerült jóra. Max nagyszerű munkát végzett, nekem is segített, igazi csapatmunka volt a végén – nyilatkozta Pérez. – Nagyon várom a versenyt, hálás vagyok, hogy ennyi szurkolóm van itt is. A Ferrarinak és a Mercedesnek is erősnek várom a versenytempóját, úgyhogy nem lesz egyszerű dolgunk Maxszal."

Leclerc-nek voltak problémái, így nem lehetett elégedetlen a harmadik rajtkockávalForrás: AFP/Ben Stansall

Leclerc a 9 pole-jával idén időmérőbajnoknak mondhatja magát, a monacóinak azonban Abu-Dzabiban nem volt esélye megszereznie a tizedik rajtelsőségét 2022-ben. A harmadik szabadedzés után úgy tűnt, a Ferrari inkább a Mercedest fogja üldözni, végül azonban Leclerc a második helyezett Péreztől is csak 4 századdal maradt el, így elégedetten értékelte az időmérőt.
A 6-7-es kanyarban blokkoltak a kerekeim, úgyhogy úgy érzem, ennél előrébb nem végezhettünk volna. A Red Bull nagyon erős volt, de jó pozícióban vagyunk a holnapi futam előtt, jó csata lesz Checóval – mondta Leclerc. – Carlos [Sainz] és én megpróbálunk majd összedolgozni és a lehető legjobb eredményt elérni, azaz a második helyet megszerezni az egyéni és a konstruktőri pontversenyben is. Még nem sokat gondolkodtam a téli szüneten, de mindenképp fejlődésre lesz szükségünk, ezért is kell nagyon odatenni magunkat vasárnap, hogy meglegyen a második hely a csapatversenyben. Utána jöhet a pihenés és majd a visszatérés minél erősebben!"

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK