Társoldalunk:

Verstappen dühösen reagált a családját ért támadásokra

2022.11.18. 07:51

Többen arra tippelnek, hogy Pérez monacói időmérőn elkövetett hibáját szándékos tettnek ítélte meg Verstappen, és ezért nem engedte maga elé Brazíliában. Mindkét pilóta beszélt a Red Bullt érintő ügyről.

Váratlanul ismét bekerült az F1-es közbeszédbe egy vitatott ügy a szezon korábbi részéből: Sergio Pérez a monacói időmérő végén egy balesettel piros zászlós megszakítást okozott, ami miatt senki sem tudott javítani a pozícióján az utolsó másodpercekben.

Azért lett ismét téma ez, mert ott a mexikói így Max Verstappen elől rajtolhatott, s miután a holland az előző futamon érthetetlen módon nem volt hajlandó maga elé engedni a csapattársát az egyéni tabella ezüstérmének megszerzésében támogatva, népszerűvé vált az elmélet, hogy a monacói ügy áll az egész hátterében.

Pérez MonacóbanForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Rose

A Red Bull továbbra is titkolja, miről egyeztettek házon belül, de Pérez reagált a vádakra. „Nem volt szándékos – állította a megpördülésről. – Monacóban hajszolom a lehető legjobb köridőt, és ha megnézzük a teljes kört, látható, hogy már az első kanyarnál majdnem balesetet szenvedtem. Mindent beleadtam az utolsó Q3-as kísérletemnél. Az emberek hibáznak, főleg amikor hajszolják a jó köridőt." A telemetrián kivehető gyors gázadásról azt mondta, az egész körben lenyomta nem magától értetődő helyeken a pedált, hogy behozza az első kanyarnál elvesztett időt.

Hozzátette, hogy a csapattársával helyreállt a kapcsolata, és a privát megbeszélés tartalmáról ő sem kívánt tájékoztatni. Verstappen Abu-Dzabiban már segítőkészséget ígért Péreznek az egyéni pontversenyben.

Verstappen mérges, amiért rosszfiúnak ábrázolják

A kétszeres világbajnok változatlanul titkolózik, miért tagadta meg csapattársa elengedését Brazíliában. „A szezon egy korábbi eseményéről van szó, és ezt már Mexikóban kifejtettem a csapatnak. Elfogadták az érvelésem és egyetértettek" – jelentette ki.

A Red Bullnál azt állítják, tisztázták a helyzetetForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

A helycseréről egyetlen szó sem esett szombaton és vasárnap. Csak az utolsó körben szóltak róla a rádión, de tudhatták volna, hogyan fogok reagálni az alapján, amit egy héttel előzőleg mondtam.

„A futam után jót beszélgettünk, mindent elmondtunk és elrendeztünk. Utólag nézve kár, hogy nem történt meg mindez előbb, mert előzőleg senkinek sem voltam rossz csapattársa." (Ezzel Carlos Sainz nem biztos, hogy egyetért a Toro Rossónál töltött közös időszakból.)

„Mindig nagyon segítőkész voltam, ezt a csapat is tudja. Mindig a csapatot helyezem előtérbe, mert ez csapatmunka. Azt gondolom, tanultunk az esetből, őszintébbnek kell lennünk és jobban kell egymással kommunikálnunk."

Max VerstappenForrás: AFP/Justin Tallis

Verstappen különösen rosszul viseli, ahogy a spekulációk körbelengték, és közben ártatlanokra zúdítanak kritikát. „A médiában nagyon rossznak ábrázoltak."
Undorító, amiket olvastam.„Ráadásul megtámadták a családomat, fenyegették a testvéremet és az anyukámat, a barátnőmet, az apámat – panaszolta. – Ha valakinek problémája van velem, legyen, csak ne támadják a családomat, mert ez elfogadhatatlan."

„Önök nem ismerik a valódi történetet, nem kell sztorit gyártani. Elegem van az állandó sz*rságokból. Amint valami negatív történik, fel kell nagyítani [a médiában]. Ez gyomorforgató, miközben semmi rosszat sem csináltam."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK