Társoldalunk:

Egy Verstappen-szintű pilóta nem tehet olyat, amit a világbajnok Brazíliában művelt

2022.11.16. 14:42

A Mercedes kettős győzelme mellett egyértelműen Max Verstappen hajrában megtagadott csapatutasítása adta a legtöbb beszédtémát a Sao Pauló-i Nagydíj után. A kétszeres világbajnok nem adta át a pozícióját Sergio Péreznek, aki így visszacsúszott az egyéni pontverseny harmadik helyére és aki nem vette jó néven a holland csapattársa tettét – ezzel pedig nincsen egyedül.

Verstappen a leintés után versenymérnökének, Gianpiero Lambiasénak azzal magyarázta, hogy nem hagyta elmenni maga mellett Pérezt, hogy „már elmondtam az indokaimat a nyáron, amelyekhez tartom is magam".

A holland média újságírói szerint ezzel Verstappen a Monacói Nagydíj időmérőjére utalt, amelynek a végén Pérez balesete miatt nem tudta befejezni a gyors körét, így csapattársa mögül kellett rajtolnia – a mexikói ráadásul ezután meg is nyerte a monte-carlói versenyt.

A honfitársai véleményéhez némileg csatlakozott Christijan Albers is, aki úgy véli, Verstappen tette azt mutatja, hogy fontosabb neki a bosszú, minthogy a Red Bullnak meglegyen a kettős siker az egyéni világbajnokságban. Ám a A 2005 és 2007 között a Minardival, majd a Midlanddel (későbbi nevén Spykerrel) az F1-ben szereplő pilóta szerint nemcsak Verstappen, hanem Pérez sem kezelte profi sportolóhoz méltó módon a helyzetet.

Albers az egyetlen F1-es pontszerzését a michelinesek által bojkottált 2005-ös Amerikai Nagydíjon érte elForrás: Getty Images/2005 Getty Images/Mark Thompson

„Verstappen és Pérez között biztos, hogy valamilyen személyes ügy is van – nyilatkozta Albers. – Megértem, hogy [Verstappen] mérges volt és vannak elvei is, de egy Verstappen-szintű pilóta ilyet nem tehet. Volt lehetősége kettős győzelméhez segíteni a csapatot, mégis így döntött. Ez azonban nem biztos, hogy megérte, lehetett volna bölcsebb is. Persze nehéz olyan pilótát mondani, aki mindent megtesz, amit mondanak neki, éretten viselkedik a rádión keresztül, és emellett olyan jól teljesít az autóban, hogy világbajnoki címeket nyer. Ráadásul hozzá kell tenni, hogy Pérez sem kezelte tökéletesen a dolgokat, a rádiós beszólását ugyanis övön aluli ütésnek éreztem."

Forrás

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK