Vágólapra másolva!
Elmaradt a csapatutasítás, de két okuk is volt arra, hogy Carlos Sainzot ne rendeljék csapattársa mögé a futam végén.

Az egymás mögött haladó pilóták közül a Red Bullnál és a Ferrarinál sem az a pilóta végzett előrébb, aki a bajnoki tabella 2. helyéért küzd. A Red Bull felszólította Max Verstappent, hogy engedje maga elé Sergio Pérezt, de ő ezt nem tette meg, a Ferrarinál azonban csak mérlegelés szintjén merült fel a téma, hogy Carlos Sainz elengedje Charles Leclerc-t.

Utóbbi menet közben bosszúsan kérdezte, hogy Sainz elé juttatják-e. „Általában nem érdeklődök ilyesmiről, de a mostani futam előtt beszéltünk erről az eshetőségről" – ismerte el.

A csapatfőnök Mattia Binotto elárulta, hogy a maranellóiak miért nem nyúltak bele a versenyzők sorrendjébe.

A Ferrarik a brazíliai futamon Forrás: Ferrari

„A helycsere nehéz lett volna, mert Charles mögött közvetlenül érkezett Fernando [Alonso] és Max [Verstappen]. Nehéz és veszélyes lett volna. Emellett tudtuk, hogy vizsgálják [Sainzot] a biztonsági autó mögött Cunoda [Jukival] történt eset miatt" – nyilatkozta.

Az utolsó futamnak azonos pontszámmal vág neki Leclerc és Pérez, a pontegyenlőség előbbinek kedvez. A Ferrari még azon is izgulhat, hogy bár a szezon nagy részében gyorsabb volt a Mercedesnél, akár ki is kaphat tőle a konstruktőri bajnokságban.