Társoldalunk:
Hírlevél

A Ferrari után a Red Bullhoz igazol az F1-es világbajnok unokája

2022.11.13. 15:00

Szűk két évvel azután, hogy elhagyta a Ferrari akadémiáját, Emerson Fittipaldi unokája, Enzo a Red Bull juniorcsapatához szerződött. Helmut Marko, a bikások tanácsadója azt is elárulta, ki lesz az egyik tartalékversenyzőjük jövőre.

Legendás névvel bővült a Red Bull juniorcsapata. A bikások szerződtették Enzo Fittipaldit, aki a kétszeres F1-es világbajnok Emerson unokája, valamint a 2020-ban két futamon elinduló, jelenleg a Haas tesztpilótájaként tevékenykedő Pietro öccse.

Helmut Marko és Enzo Fittipaldi

A brazil versenyző korábban már tagja volt egy másik élcsapat utánpótlásprogramjának. A Ferrari 2017-ben szerződtette őt az akadémiájára, ám 2021 legelején a felek úgy döntöttek, hogy megszakítják az együttműködést.

Fittipaldi abban az évben mutatkozott be a Forma-2-ben, ahol a Charouz Racing színeiben három versenyhétvégét teljesített, és a második dzsiddai sprintfutamon pontot is szerzett. Idén már állandó ülést kapott a csapattól, és bár győzelmet nem szerzett, három főfutamon is második lett, és ugyanennyiszer állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Jelenleg a hatodik pozíciót foglalja el az összetettben, és lényegében egyedül viszi a hátán a csapatát. 2023-ban már az idei bajnoki címre is esélyes Carlinnál fog szerepelni

„Nagy megtiszteltetés és rendkívül fontos lépés a pályafutásomban, hogy csatlakozhatok a Red Bull-családhoz, akik a regnáló F1-es bajnokok – nyilatkozta a 21 éves pilóta. – Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, és szeretném megköszönni a Red Bullnak, Dr. Helmut Marko [tanácsadónak] és Christian Horner [csapatfőnöknek] a belém vetett bizalmat.”

A Red Bullál mostanában nem működik annyira jól az utánpótlás-nevelés, és nehezen találnak rá az új Sebastian Vettelre vagy Max Verstappenre. Életkorából adódóan Fittipaldi sem lesz az, ettől függetlenül látnak benne fantáziát.

Azt mondanám, hogy azért, mert jól teljesített egy középcsapatban – válaszolta Marko az Autosport azonkérdésére, hogy miért szerződtették őt. – Mindig ott volt az élmezőnyben. Úgy vélem, megvoltak a hullámvölgyei, és most már tudja, hogy van esélye. A Carlinnál lesz, amely egy élcsapat, és ő egy egyéniség. Megnézzük, hogyan teljesít, mint mindig, az eredmény figyelembevételével.”

Fittipaldi jól teljesít a Forma-2-benForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Limited/David Ramos

Fittipaldin kívül még négy F2-es versenyző tagja a Red Bull utánpótlásának, ám Marko leszögezte, hogy nem mindenki fog maradni. Ami a ranglétra tetején álló, a Red Bull és az Alpha Tauri tartalékjaként is tevékenykedő Liam Lawsont illeti, az új-zélandi pilóta jövőre Japánba igazol. „A Super Formulában fog szerepelni, amely nehéz sorozat – fogalmazott az osztrák szakember. – A japán pilóták minden pályát, minden centimétert ismernek, szóval nem lesz könnyű.”

Lawson ennek következtében nem lesz mindig elérhető az F1-es csapatok számára, ezért legalább egy másik tartalékra is szükség van. Marko megerősítette, hogy ez a norvég Dennis Hauger lesz, ám ennél többet nem tudott mondani.

Jó néhány tartalékpilótánk van, és Hauger is az lesz – árulta el. – Eddig ennyi dőlt el, és a szezon elején majd meglátjuk, hogyan alakul a többi. Lesz néhány [időpontbeli] ütközés, és a fiataljaink közül kettő vagy három lesz ott.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK