Társoldalunk:

Ez a terve a futamra az első sorból induló Mercedeseknek

2022.11.12. 21:47

George Russell életében először állhatott fel a dobogó tetejére a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutama után, miután a harmadik helyről rajtolva, hibátlan versenyt teljesítve megnyerte azt. Mögötte a vasárnapi futamra rajtbüntetést kapó Carlos Sainz zárt, akit a hajrában nem tudott megelőzni Lewis Hamilton.

Azután, hogy nem teljesített túl fényesen a Mercedes a brazíliai hétvége nyitónapján, a szombati sprinten a többieknél is kevésbé kopó gumikon tökéletes versenyt teljesített a pilótapáros, így holnap – Carlos Sainz motorcsere miatti büntetésének is köszönhetően – az első sorból rajtolhat George Russell és Lewis Hamilton.

Russell a Hungaroring után másodszor rajtolhat az élről egy F1-es futamonForrás: AFP/Evaristo Sa

„Hihetetlenül jó volt, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsak leszünk! Kifizetődött az utóbbi időszak kemény munkája, ez látszódott a tempónkon – mondta Russell. – Nagyon jó döntés volt, hogy a lágy abroncsokon rajtoltunk, de még így is nehéz volt megelőzni Maxot [Verstappent], hiszen noha nagyon vágytam a győzelmet, nem volt szabad túl sok kockázatot vállalni. Őrületes, hogy az első sorból indulhatunk vasárnap, izgalmas lesz, de Max biztosan nagyon gyors lesz. Egy jó stratégiával azonban a győzelem lehet az egyértelmű cél."

Sainznak az ötödik helyről kellett felkapaszkodnia a sprintfutamon, ám Lando Norris korai megelőzése után Kevin Magnussen mellett is könnyedén elment, majd a közepes gumikat választó Max Verstappen sem jelentett számára akadályt – noha összeért a hollanddal. Az utolsó körökben még maga mögött kellett tartania Hamiltont, ám ez sikerült a spanyolnak, így hét ponttal és egy vasárnapi hetedik rajtkockával gazdagodott.

„Jobban koptak a gumijaink, mint a Mercedeseken, de talán jobban is nyomtam hozzájuk képest. A rajt után szerencsére hamar feljebb zárkóztam, utána pedig jót csatáztam Maxszal. Eléggé a határon voltunk mindketten és muszáj volt a féktávon megpróbálkoznom vele szemben. Sajnálom, ha én okoztam az összeérést, de szerintem ez inkább versenybaleset volt – nyilatkozta Sainz. – A büntetés miatt minél előrébb akartam végezni és elégedett is vagyok az elért eredménnyel.  A tempónk nem volt rossz, de a Mercedesé sajnos még jobbnak bizonyult, így megérdemelten nyertek. Érdekes lesz látni, hogy a közepes gumikon ez miként lesz a verseny során – nem biztos, hogy a pályán kell megelőznünk őket."

A héten Brazília díszpolgárává váló Lewis Hamilton a nyolcadik pozícióból rajtolt és onnan verekedte át magát a tavalyihoz hasonló módon a mezőnyön. A hétszeres világbajnok érezhetően gyorsabb volt mindenkinél, aki mellett végül elment, az utolsó körökben pedig Verstappent is megelőzte, így holnap a második helyről indulhat.

Hamilton Sainz mellett már nem tudott elmenniForrás: AFP/Mauro Pimentel

„Nagyon nehéz napunk volt pénteken, úgyhogy igazán örülök, hogy ilyen szép számú szurkolótábor előtt ennyire jól tudtunk teljesíteni, ezt minden csapattagnak megköszönhetem – mondta Hamilton. – Az első sorból rajtolva össze kell dolgoznunk, remélhetőleg így magunk mögött tudjuk majd tartani a többieket.Jó időben reménykedem és ha a gumikopás is a maihoz hasonló lesz, akkor egyértelműen jó csata lesz és a győzelem lehet a cél, ami fantasztikus lenne ez előtt a közönség előtt."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK