Társoldalunk:

Eldőlt, hogy megbüntetik-e Hamiltont, és a Mercedesé lesz-e az első sor

2022.11.12. 23:29

Nem büntette meg az FIA Lewis Hamiltont, Daniel Ricciardót és Csou Kuan-jüt, miután mindhármuk esetében felmerült, hogy megszegték a rajtprocedúrát. Pierre Gaslyt vétkesnek találták, ám csak megrovást kapott.

Lewis Hamilton a harmadik helyen ért célba a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamán, ám a hétszeres világbajnok nem lehetett nyugodt. A verseny során ugyanis felmerült a gyanú, hogy ő, illetve Daniel Ricciardo és Csou Kuan-jü megszeghették a rajtprocedúrát. A sportfelügyelők azonban még csak nem is vizsgálták hivatalosan a történteket, így mindhárman megúszták a büntetést. 

Hamiltonék megúszták a büntetést - galériaForrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Stringer

Sky Sports szakértőjeként dolgozó egykori F1-es versenyző, Karun Chandhok még jóval a döntés előtt elmagyarázta, hogy mi történhetett. A szabályok szerint a mezőny tagjainak a rajtkocka szélén lévő sárga vonalra kell felállniuk, mert a szezonzorok onnan érzékelik az esetleges kiugrást. A 37 éves pilóta mögé parkolt le a rajt előtt, de mivel ezzel nem szerzett előnyt, Chandhok is azt feltételezte, hogy nem lesz büntetés.

Ezzel eldőlt, hogy a tavalyi Szaúd-arábiai Nagydíj óta először a Mercedesé lesz az első sor egy futamon. Ennek oka, hogy bár Carlos Sainz Hamilton előtt zárt a sprinten, belső égésű motor cseréje miatt öt hellyel hátrasorolják a rajtrácson. Ennek következtében a hétszeres világbajnok indulhat George Russell mellől.

Egy másik ügyben már volt vizsgálat, és az illető bűnösségét is megállapították. Ráadásul Pierre Gaslyról van szó, aki már csak 2 büntetőpontra van a futameltiltástól. A francia versenyző még a kivezető köre során ment túl lassan, ám megúszta figyelmeztetéssel, ami azt jelenti, hogy még csak megrovást sem kapott.

Vele ellentétben Lance Stroll nem úszta meg ennyire olcsón. A kanadai pilóta már a futamon kapott egy 10 másodperces büntetést, miután csapattársát, Sebastian Vettelt leszorította a pályáról. Ehhez még 3 büntetőpontot hozzácsaptak, aminek következtében ő is már csa 4-re van a 12-től.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK