Társoldalunk:

Beütötte a fejét a hibájával az időmérőt véglegesen eldöntő Russell

2022.11.12. 10:38

George Russell elárulta, annyira pattogott a feje az autóban, hogy eltört a fejtámlája a Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjén. A brit pilóta utólag nem tartja bölcsnek a piros zászlót okozó manőverét. Csapattársa, Lewis Hamilton elárulta, miért tért vissza a pályára, amikor az már teljesen értelmetlennek tűnt.

Felemás eredménnyel zárta a Mercedes a Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjét- George Russell harmadik helyét alighanem aláírták volna a kezdés előtt, ám Lewis Hamilton csak a nyolcadik pozíciót szerezte meg, ami persze nagyrészt a körülményeknek volt köszönhető.

Russell hibája miatt meg kellett szakítani az időmérőt

A Q3 elején fontos volt, hogy az adott pilóta minél előrébb kerüljön a sorban, ezáltal a lehető legjobb állapotú pályán autózzon, ám a Mercedesnek ez nem sikerült, ellentétben a pole pozíciót megszerző Kevin Magnussennel és a Haasszal. Az ifjabbik brit versenyző összességében elégedett a helyezésével.

Azt hiszem, vegyesek az érzelmeim, mert a miénk volt az egyik utolsó autó, amelyik kiment – nyilatkozta a Sky Sportsnak. –Különleges élmény volt, mert egyre gyorsabban esett az eső, és amikor az utolsó kanyarhoz értem, sokkal nedvesebb volt [a pálya]. Hatalmas gratuláció Kevinnek és a Haasnak, erről szól a sport és a Forma-1, hogy ilyen őrült eredmények születnek. A harmadik hely jó pozíció a szombati sprintre.

Bár valószínűleg senki nem tudott volna javítani az első mért körök után, Russell volt az, aki véglegesen lezárta az időmérő érdemi részét. A 24 éves versenyző kicsúszott, ami önmagában még nem lett volna nagy baj, de amikor meg akart fordulni, beragadt a kavicságyba, aminek következtében megszakították a Q3-at, majd leszakadt az ég. Mint kiderült, a nyolcszoros dobogósnak már korábban is gondjai voltak.

„Az futott át az agyamon, hogy fáj a fejem – árulta el. – Eltörtem a fejtámlámat, mert annyira pattogott a fejem. Nagyon kellemetlen élmény volt, aztán elvesztettem [az autó] hátulját. Utána meg akartam fordulni, de a hátsó kerekek belementek a kavicságyba. Valószínűleg nem ez volt a legbölcsebb döntésem, de tudtuk, hogy az első kör volt a fontos.”

Andrew Shovlinnak, a Mercedes mérnökigazgatójának elmondása alapján Hamilton kevésbé érezte jól magát a Q3-ban, mert nem volt elég tapadása. A hétszeres világbajnok így csak Sergio Pérezt és az őt feltartó, rossz gumikon kiküldött Charles Leclerc-t előzte meg a Q3-ban. Az újraindítás után előbb a Red Bull versenyzője, majd ő is kiment a pályára, ami akkor már teljesen értelmetlennek tűnt, de Hamilton meg akart bizonyosodni arról, hogy valóban esélytelen a javítás.

Hamiltonnak nem volt elég tapadása - galériaForrás: AGIF via AFP/Duda Bairros/AGIF/Duda Bairros

„Csak azért mentem ki, hogy megnézzem, milyenek a körülmények, de nyilvánvalóan elég vizes volt a pálya – jelentette ki. – Ez az autóversenyzés. Nehezen lehetett látni az esőcseppeket, annyira sötét volt. Az enyém volt az utolsó autó, amelyik kiment, és én kaptam meg először az esőt. Emellett [a gumik] valószínűleg túl sok hőt vesztettek a bokszutcában. George nagyszerű munkát végzett, Kevinnek pedig gratulálok!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK