A 15., egyben utolsó brazíliai versenyhétvégéjén szereplő négyszeres világbajnok az évek során több drámai nagydíjat is átélt Interlagosban, ezekből idézte fel a legizgalmasabb pillanatokat.
A pályafutása utolsó előtti futamára készülő Vettel három alkalommal (2010-ben, 2013-ban és 2017-ben) nyerte meg a Brazil Nagydíjat, ám mégis három olyan versenyt emelt ki a múltból, ami más miatt maradt emlékezetes számára. A 2012-es szezonzárón úgy nyerte meg a világbajnoki címet, hogy az első kanyarban megpördült, így egészen a 22. helyig esett vissza, amivel virtuálisan Fernando Alonso állt az összetett élén. A német végül a hatodik helyig visszakapaszkodott és mivel Alonso csak másodikként végzett, ő lett a világbajnok. Ennek az ellentéte történt 2009-ben, amikor Vettel nem tudott dobogóra állni, így Jenson Button bebiztosította a vb-címét.

„Sok [emlék] tör elő belőlem. A 2012-es világbajnokság megnyerése nyilvánvalóan egy érzelmi hullámvasút volt, mivel rengeteg minden történt azon a versenyen. 2009 is emlékezetes számomra, de nem azért, mert csúcspontként tekintenék rá, hiszen elveszítettem a bajnokságot Jensonnal szemben, és szintén sok érzelem tört ki belőlem a futam után – nyilatkozta Vettel. – Úgy tűnik, ebben a helyben van valami különleges dolog, ugyanis nem emlékszem túl sok unalmas itteni versenyre."
Szintén eszébe jutott a négyszeres világbajnoknak a 2008-as idényzáró, ahol az utolsó körökben megjelent intenzív esőben megelőzte Lewis Hamiltont, így úgy tűnt, Felipe Massa szerzi meg a vb-címet – az utolsó kanyarban azonban mindketten elmentek Timo Glock mellett, így Hamilton szerezte meg az első összetett győzelmét.
„A szurkolók itt Brazíliában nagyon hangosak, mégis azt hiszem, 2008-ban volt az a pillanat, amikor emlékszem, ahogy az autóban ülve hallottam a tömeget. Nem tudtam, mi történik, mert az utolsó körben nagy zűrzavar volt Lewis, Felipe, Timo és köztem. De ez azon kevés momentumok egyike, amikor valóban hallottam a tömeget az autóban ülve."