Óriási meglepetésre Kevin Magnussen szerezte meg a pole pozíciót a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamára, miután az időmérő végén felerősödő eső és George Russell balesete miatt mindenki csak egy gyors kört tudott futni a Q3-ban. Lássuk, hogyan élte át az első három helyen záró pilóta a brazíliai kvalifikációt!
Az éve elején még úgy tűnt, Kevin Magnussennek nem jut ülés a Forma–1-ben, de Nyikita Mazepin kirúgása után lehetőséget kapott. A Haas dán pilótáját a csapat elsőként küldte ki a Q3 elején, ami nyerőnek bizonyult, így a hazája és az istállója számára is az első pole pozíciót szerezte meg az F1 történetében, amit érthetően nehezen tudott felfogni és könnyek is csillogtak a szemében.
Nem is tudom, mit mondjak, a csapat tökéletes ütemben küldött a pályára és egy jó kör után ilyen hihetetlen eredményt tudtam elérni. Gene Haasnak, Günther [Steinernek] és az egész csapatnak hálás vagyok, hogy megteremtették ezt a lehetőséget nekem és visszajöhettem, ez egy csodálatos utazás számomra – mondta Magnussen. – Ma reggel biztosan nem hittem volna el, ha valaki ezt mondja nekem, ez egészen elképesztő érzés. A sprintet megpróbálom élvezni és támadószellemben egy jó teljesítményt nyújtani rajta."

Max Verstappennek 203 ezreden múlott a rajtelsőség, és a holland úgy véli, tudja is, hogy ezt a hátrányt hol szerezte meg. A sprintfutamokon mindig kiválóan szereplő kétszeres világbajnok nem volt csalódott, különösen amiért a Ferrariknak nála is sokkal rosszabbul alakult az időmérő.
„Tudtuk, hogy azt az egy kört kell jól megnyomni, mert egyre jobban esett az eső. A nyolcas kanyarban azonban blokkoltak a kerekeim, emiatt nem lett meg a pole pozíció, de ha a közvetlen riválisok helyezését nézzük, így sem lehetünk elégedetlenek – nyilatkozta Verstappen. – Nehéz volt megtalálni a határokat úgy, hogy ne kövessek el nagy hibát, a Q3 már kicsit szerencsejáték is volt. Nem tudjuk, pontosan milyen időt várhatunk holnapra, deilyen körülmények között bármi megtörténhet és a legfontosabb, hogy elölről rajtolhatok."
RED FLAG
— Formula 1 (@F1) November 11, 2022
Russell beaches his car in the gravel#BrazilGP#F1pic.twitter.com/J3dRCLzAuD
Az időmérőt a piros zászlós fázis okozásával lényegében eldöntő George Russell nem tért ki a megcsúszására (amit egy fehér vonalra hajtás okozott), azt azonban elismerte, hogy a harmadik rajthelyben is többen reménykedett előzetesen.
„Örülök a helyezésemnek és szívből gratulálok Kevinnek és a Haasnak. Nem feltétlenül a harmadik hely volt a cél, de nem rossz kiindulás a sprintre – mondta Russell. – Az lesz a cél, hogy megelőzzük Maxot, amire ilyen időjárásban nagyobb esély van és a szurkolók számára is izgalmasabb pillanatokat hozhat a verseny.