Nagyon lestrapálta, hogy semmit sem ért el az utolsó két évében a Ferrarival. Az olasz csapattól való távozás után még meg akart bizonyosodni róla, elég jó-e ahhoz, hogy a Forma-1-ben vezessen.
A Ferrarinál 2019-ben Charles Leclerc váltotta Kimi Räikkönent, aki egyből felülkeredetett rutinos csapattársán, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelen. A pole pozíciók számában 7:2-re, a győzelmekében 2:1-re nyerte a házon belüli párharcot, így érezhető volt, hogy őrségváltás jön a csapatnál.
Vettel a 2020-as idényt még végigszenvedte, mielőtt átigazolt az Aston Martinhoz, és az idei év végén szögre akasztja a bukósisakot. A német pilóta elárulta, hogy a visszavonulás gondolata már a fiatal titán oldalán felmerült benne.

„Leclerc beült a volán mögé és gázt adott" – nyilatkozta a Der Spiegelnek.
Úgy vezetett, mint én az első Forma-1-es évemben.„Ennek olyan hatása lett rám, amit nem értettem. Két éven keresztül rengeteg energiát fektettem a munkába, mentálisan is, aztán üres kézzel végeztem. Kétségek gyötörtek, hogy ez így marad?"
A Ferrarinál Carlos Sainz váltotta őt, de kíváncsi volt rá, máshol tud-e még magas szinten teljesíteni. „Maradtak bennem kérdések és lezáratlan ügyek" – ismerte el.
Tudni akartam, képes vagyok-e még elég jól teljesíteni, elég jól ahhoz, hogy a Forma-1 élmezőnyében vezessek?Vettel az utolsó szezonjában két versennyel a bajnokság vége előtt a tabella 11. helyét foglalja el, és az elmúlt hetekben ihletett formában vezetve többször nyújtott nagyon jó teljesítményt.