Látványos utcai parádét tartottak a hétvégén Las Vegasban, bő egy évvel az ottani F1-es hétvége előtt. Lewis Hamilton megviccelte csapattársát, George Russellt, Sergio Pérez pedig látványos módon égetett gumit.
Bő egy év múlva, helyi idő szerint november 18-án rendezik az első Las Vegas-i Nagydíjat, amely magyar idő szerint már másnapra, vasárnapra esik. Ez alkalomból az F1 utcai parádét rendezett a városban, egészen pontosan a pálya részeként is szolgáló Stripen, ahol néhány F1-es pilóta és csapatfőnök is megjelent.
Usually what happens in Vegas stays in Vegas....
— Formula 1 (@F1) November 6, 2022
But we couldn't resist sharing @LewisHamilton's Safety Car prank on @GeorgeRussell63#LasVegasGP#F1@MercedesAMGF1pic.twitter.com/5jV9U2EZvd
Köztük volt a Mercedes két versenyzője, Lewis Hamilton és George Russell is. A két pilóta amellett, hogy a csapat korábbi autóját vezette, a szintén a stuttgartiak által gyártott biztonsági autóba is beült. A bemutatóból természetesen nem hiányozhatott a látványos gumiégetés, avagy „fánkozás” sem, ám az ifjabbik brit versenyzőnek ez nem sikerült jól a Safety Car volánja mögött.
Amikor már a színpadon ültek, úgy tűnt, hogy fény derült a turpisságra. Naomi Schiff, az egyik műsorvezető viccesen kijelentette, hogy az F1-es autóban jobban megy neki a mutatvány, mint Bernd Mayländer munkaeszközében. Hamilton erre kijelentette, hogy ő volt a ludas.
„Amikor a biztonsági autóban voltunk, kikapcsoltam a kipörgésgátlót, miközben nem figyeltél – vallotta be a hétszeres világbajnok, mire csapattársa elnevette magát. – Szóval amikor megpróbáltad a gumiégetést, nem tudtad megcsinálni.”
Russell erre kijelentette, hogy Hamilton játszmázik vele, de itt még nem volt vége a történetnek. A 37 éves versenyző ugyanis ezután kijelentette, hogy „csak szórakozom veled, igazából nem tettem ilyet”. Hogy valójában mi a helyzet, azt lehet, hogy csak ő tudja, az viszont biztos, hogy akár kikapcsolta a kipörgésgátlót, akár nem, sikerült megviccelnie csapattársát.
Rajtuk kívül Sergio Pérez is vezetett egy korábbi Red Bullt. A mexikói pilóta úgy „fánkozott”, hogy közben az egyik kezével integetett, sőt, előfordult, hogy egyáltalán nem fogta a kormányt. Hamilton ezzel kapcsolatban is humorizált, amikor úgy fogalmazott, hogy ebből is látszik a Red Bull stabilitása, miközben ő majdnem összetörte a Mercedest. „Kis híján ütköztem – ismerte el. – Óriási volt a füst, és fogalmam sem volt, hol vagyok, teljesen elvesztem. Nem ismertem fel az épületeket, és amikor megálltam, ott volt a fal.”
Look Ma, no hands!
— Formula 1 (@F1) November 6, 2022
Checo showing off to the Vegas crowds #LasVegasGP#F1@SChecoPerez@redbullracingpic.twitter.com/rR2NyMY7ka
Bár autót nem vezetett, Alexander Albon is ott volt a rendezvényen, ahogyan főnöke, a Williamst irányító Jost Capito is. Kollégája, az F1 egyetlen amerikai istállóját vezető, és a Drive to Survive sorozatnak köszönhetően az Egyesült Államokban különösen ismert és népszerű Günther Steiner szintén megjelent az eseményen.