Társoldalunk:

A Red Bull után sok másik csapat is megszegi a költségplafont?

2022.11.07. 18:40

Charistian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, valamint Helmut Marko tanácsadó is úgy véli, hogy az energiaválság következtében több istálló is megszegi az idei költségplafont. Utóbbi szerint a tavaly bevezetett szabályozás nem hozott eredményt.

Nemrég végleg lezárultak a tavalyi költségplafonnal kapcsolatos vizsgálatok, miután az FIA kihirdette a Red Bull és az Aston Martin büntetését. Az idei eredményére még nyilvánvalóan sokat kell várni, és a Red Bull vezetősége szerint többen is követhetik őket, ami a maximum túllépését illeti. 

Horner és Marko is állítja, hogy számos csapat gondban van az idei költségplafon betartását illetőenForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Korábban ők, valamint a Mercedes és a Ferrari képviselői is szorgalmazták, hogy az infláció, illetve a növekvő költségek miatt emeljék meg az idén 140 millió dollárban meghatározott limitet. Ez végül csak minimális mértékben történt meg, aminek Helmut Marko szerint sokan áldozatul fognak esni.

Úgy vélem, jelenleg az a helyzet, hogy hat csapat felette van – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója azAuto Motor und Sportnak. –Az infláció olyan dolog, amit nem lehetett ennyivel előre kiszámítani. Különösen az energiaköltségek esetében.”

Christian Horner, a bikások csapatfőnöke hasonlóan gondolkodik a kialakult szituációról. A brit szakember odáig ment, hogy állítása szerint többen is elismerték, hogy bajban vannak az idei költségplafon betartását illetően.

„Fennáll a veszély, hogy 2022-ben hat csapat is átléphette a költségplafont – jelentette ki. – Az energiaárak exponenciálisan emelkednek. Van rá esély, hogy idén több istálló is megszegi a szabályt, ezt sokan már a Forma-1-es bizottsági üléseken is megemlítették.”

Bár Horner szerint a Red Bull jövőre nem lesz érintett a mostanihoz hasonló ügyben, azért kíváncsian fogja figyelni az FIA döntését, már amennyiben tényleg lesz túllépés. Ha más miatt nem is, azért biztosan, hogy összehasonlítsa a rájuk kirótt 7 millió dolláros büntetéssel, illetve a szélcsatorna-használati idő megvonásával.

Horner kíváncsian várja, hogy a Red Bull büntetésének fényében mi lesz, ha mások is megszegik a szabálytForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Jared Tilton

„Nem gondoljuk, hogy 2022-ben átlépjük a felső határt, de ezek a büntetések precedenst teremtenek a jövőre nézve – folytatta. – Tehát ha három tized százalékos szabálysértésért tíz százalékos [büntetés] jár, akkor mi lesz az öt százalékos szabálysértéssel?”

Marko szerint nem váltak be a szabályok

Az F1 2021-re vezette be a költségvetési korlátot annak érdekében, hogy csökkentse a pénzügyi lehetőségekből adódó különbségeket a csapatok között. Marko azonban úgy véli, hogy a pénzügyi szabályzat nem hozta meg a kívánt eredményt.

A költségvetési korlát eddig semmin nem változtatott – mondta, és kétségtelen, hogy a három élcsapat továbbra is kiemelkedik a mezőnyből. – A jövőben miért lenne ez másképp? Egyszerűen csak jobban kell fejleszteni. Természetesen hatással van ránk, hogy már most kevesebb óránk van a szélcsatornában, mert megnyertük a konstruktőri bajnokságot. Most minden tesztet jól kell elvégeznünk, de [az eredmény] végső soron mindig az alkalmazottak minőségén múlik.”

A 79 éves szakember arra utalt, hogy a szintén 2021-ben bevezetett szabályok értelmében minél előrébb végez egy adott csapat a konstruktőri bajnokságban, annál kevesebbet használhatja a szélcsatornát, illetve végezhet CFD-szimulációt. Erre jön még rá a büntetés, de Marko szerint ennek sem lesz komoly hatása hosszú távon.

Ami a költségplafon túllépését illeti, a Red Bullnál korábban szentül meg voltak győződve arról, hogy semmilyen szabálytalanságot nem követtek el, de ebben tévedtek. Ugyanakkor Marko hangsúlyozta, hogy az az összeg, amennyivel ténylegesen átlépték a határt, az ő szintjükön nem jelent sokat.

Ez volt a költségplafon első éve, a szabályok homályosak voltak, mi pedig későn reagáltunk a pontosításokra. Mindent ellenőriztettünk az Ernst & Younggal. Valamire támaszkodnunk kellett, és úgy gondoltuk, hogy van hárommilliónk, ami biztonságot jelent. Végül csak négyszázezer dollár maradt. Ebből a pénzből [Lewis] Hamiltonnak egy első szárnyat készítenek, a Haas pedig új autót épít” – viccelődött.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK