Társoldalunk:

Verstappen nem örül, hogy különleges hétvége következik

2022.11.06. 17:31

A jövő hétvégi São Pauló-i Nagydíj az év utolsó előtti versenyhétvégéje lesz, egyben a szezonban a harmadik, ahol sprintfutamot is rendeznek. A formátum legeredményesebb pilótája mégsem örül ennek és az F1 irányelvei is egyre kevésbé kedveznek a világbajnoknak.

A futamtáv harmadának megfelelő körszámú szombati verseny a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét szabja meg és mellé – különösen idéntől – értékes pontokat is lehet rajta szerezni. Tavaly Silverstone-ban, Monzában és Interlagosban, idén pedig eddig Imolában és Spielbergben rendeztek sprintet a versenyhétvégén. Ebből az öt alkalomból Max Verstappen háromszor zárt az élen és kétszer a második helyen, mégsem tetszik neki a mostani lebonyolítás.Nem szeretem. Számomra ez nem az a hétvégi formátum, amit élvezettel csinálok. Nem azt bánom, hogy egy szabadedzés után rögtön az időmérő következik, sőt azt hiszem, ez talán még jobb is számomra. De egyszerűen nem tudom ugyanazt érezni [a sprintfutamokon]. Amikor ezeket a versenyeket teljesítjük, mindig arról szól az egész, hogy »ne okozzunk kárt, de ügyeljünk arra, hogy az első háromban maradjunk«"– nyilatkozta Verstappen.

A tavalyi São Pauló-i Nagydíj sprintjén Verstappen Valtteri Bottas mögött végzettForrás: AFP/Nelson Almeida

„Számomra ez nem igazi verseny, mert az másnap következik, ahol egyébként is sokkal több pont érhető el és többet is lehet kockáztatni. A kis izgalmat a rajt és azok a pilóták produkálják, akik hátrébbról indulnak, mert az elöl haladók egy gumikeveréken végigcsinálják a versenyt és nem sok dolog történik – folytatta a holland. – Azt hiszem, ragaszkodnunk kellene hétvégente egy versenyhez. Nem értem, miért kellett ezen változtatni és hozzátenni a versenytáv egyharmadát, mert szerintem olyan sok izgalmas versenyünk volt anélkül is. [A sprinteken] mindenki rendkívül óvatos, mert aki a harmadik helyért harcol, és balesetet szenved, amivel visszaesik az utolsó helyre, annak a vasárnapi versenye nagyon kemény lesz. Emiatt valószínűleg senki nem fog kockáztatni, márpedig egy versenynek nem erről kellene szólnia."

Az F1 vezetősége azonban nem így gondolja, hiszen szeptember végén ugyanis hivatalossá vált, hogy 2023-ban a mostani három helyett hat versenyhétvégét alakítanak át sprintfutamossá. 

„Szerintem ez inkább kevésbé izgalmassá teszi [a naptárat], de ettől még természetesen továbbra is megpróbáljuk megnyerni őket" – zárta a véleményét Verstappen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK