A Mercedes bejelentette, hogy a csapat juniorja, Frederik Vesti vezetheti az autót Abu-Dzabiban a fiatal pilóták tesztjén. Ha az események úgy alakulnak, akkor a dán versenyző akár még Lewis Hamilton utódja is lehet a csapatnál.
Újabb hely kelt el az idény végén megrendezendő fiatal versenyzők tesztjére Abu-Dzabiban. A Mercedes bejelentette, hogy a Frederik Vestinek ad lehetőséget a futam utáni héten esedékes gyakorlásra. Mindez nem számít meglepetésnek, ugyanis a 20 éves pilóta a tavalyi év eleje óta a brackley-i istálló juniorversenyzője.

Vesti 2016-ban debütált együléses sorozatban, akkor a dániai Forma-Fordban indult, és rögtön a negyedik helyet szerezte meg az összetettben. Egy évvel később második lett hazája Forma-4-es bajnokságában. Eddigi legnagyobb sikerét 2019-ben aratta, amikor megnyerte az újonnan létrehozott Formula Regionális Európa-bajnokságot.
A Forma-3-ban kétszer lett negyedik, idén pedig a nyolcadik pozíciót foglalja el az F2-ben, de az utolsó fordulóban mindkét irányba könnyen elmozdulhat. Könnyen lehet, hogy ha az ART versenyzője jövőre jó eredményt produkál, akkor 2024-ben már a Forma-1-ben találhatja magát.
Tehetsége miatt sokan úgy vélik, hogy előbb-utóbb állandó ülést fog kapni a Mercedes F1-es csapatánál. Ez esetben az sem kizárt, hogy ő lesz Lewis Hamilton utódja, miután a brit versenyző visszavonul a Forma-1-ből, de ebben több tényező is szerepet játszik.
Természetesen a legfontosabb, hogy Vestinek évről évre bizonyítania kell annak érdekében, hogy egyre feljebb kerüljön a ranglétrán. Emellett a hétszeres világbajnoknak sem szabad túl korán elhagynia a sportágat, mivel a csillagos istálló aligha ad lehetőséget egy újoncnak vagy jobb esetben egy minimális F1-es tapasztalattal rendelkező pilótának. A jelek szerint a 37 éves versenyző még sokáig akar maradni, így nem tűnik teljesen irreálisnak, hogy Vesti pótolja majd őt.
A childhood dream coming true! On the 22. of November I will complete my first ever running in a @MercedesAMGF1 formula 1 car at the Young Driver Test in Abu Dhabi!⭐️
— Frederik Vesti Official (@frederik_vesti) November 2, 2022
It’s an incredible sign of trust from Mercedes which I like to thank Mercedes for! pic.twitter.com/RGu4n2rWHU
„Valóra válik egy gyerekkori álom! – lelkendezett a Twitteren Vesti. – Életemben először fogom vezetni a Mercedes F1-es autóját a fiatal pilóták abu-dzabi tesztjén. Ez elképesztő jele a bizalomnak a Mercedes részéről, amit ezúton is szeretnék megköszönni nekik.”