Hamilton egy képpel vágott vissza az őt kritizáló Alonsónak, aki már békíteni akar

Forma-1, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Osztrák Nagydíj 2022
Lewis Hamilton and Fernando Alonso walk for the drivers parade before the Formula 1 Austrian Grand Prix at Red Bull Ring in Spielberg, Austria on July 10, 2022. (Photo by Jakub Porzycki/NurPhoto) (Photo by Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton egy képet tett közzé, miután Fernando Alonso rövid időn belül másodszor kritizálta az elért eredményeit. A spanyol pilóta igyekezett a médiára hárítani a felelősséget, majd arról beszélt, hogy nem szabad egymás ellen hergelni a szurkolókat. Mindenesetre tény: Hamilton idénye szánalmas, rendszeresen megelőzi saját csapattársa.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Fernando Alonso egy interjúban kijelentette, hogy hiába szerzett Max Verstappen kevesebb címet Lewis Hamiltonnál, a holland pilóta elsőségei többet érnek az ő szemében. Mindezt arra alapozta, hogy a Mercedes versenyzőjének általában csak saját csapattársával kellett megküzdenie, ahogyan például Michael Schumachernek is, míg a címvédő vagy korábban ő maga egy másik csapat versenyzőjét győzte le.

Hamilton csak egy képpel és egy emojival reagált

Hamilton szóban egyelőre nem reagált a kijelentésre, de félreérthetetlenül jelezte, hogy hozzá is eljutottak ezek a mondatok. A brit pilóta egy képet tett közzé Twitteren, amivel véleményét is kifejezte Alonso kritikájáról: a megosztott fotón ők ketten láthatóak a 2007-es USA Nagydíj dobogóján, amikor még mindketten a McLarennél versenyeztek. A futamot Hamilton nyerte meg Alonso előtt, a képen ráadásul akarva-akaratlanul is kifejezi fölényét akkori csapattársával szemben azzal, hogy fentről a vállára teszi a kezét. A hétszeres világbajnok minden bizonnyal azt akarta ezzel kifejezni, hogy abban a szezonban Alonsónak is a csapattársával kellett megküzdenie, és bár végül egyenlő pontszámmal végeztek, a rangsorolásban alulmaradt vele szemben. (Más kérdés, hogy nevető harmadikként Kimi Räikkönen lett a világbajnok.)

Alonso rövid időn belül másodszor bírálta Hamiltont egyre gyengébb eredményei miatt,

hiszen a Belga Nagydíjon történt ütközésük után mérgében azzal vádolta, hogy ellenfele csak az élről rajtolva tud versenyezni. Akkor sokan azzal mentették fel, hogy az adrenalin dolgozott benne, ami most nyilvánvalóan nem állt fent. A spanyol pilóta számos kritikát kapott, ezért magyarázkodni kezdett, és próbálta a médiára hárítani a felelősséget.

„És megint… Könyörgöm, minden világbajnoki cím csodálatos, megérdemelt és inspiráló – fogalmazott saját Twitter-oldalán. – Nem lehet őket összehasonlítani egymással, [szóval] élvezzük a jelenkor bajnokait és legendái.

Alonso később azt is hozzátette, hogy „jobb hellyé akarja tenni a közösségi médiát”.

Alonso rövid időn belül másodszor szúrt oda Hamiltonnak Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

„Ebben mindannyiunknak együtt kell működnünk – szögezte le. – Abba kell hagynunk, hogy a szurkolókat egymás ellen fordítsuk. Mindannyian egy hajóban evezünk. Nagyszerű bajnokok és sportolók vannak, és megpróbáljuk élvezni ezt a gyönyörű időszakot.”