Korábban több világbajnok, például Michael Schumacher is hozzásegítette csapattársát a győzelemhez a szezon végén. Pérez nem szeretne ajándékot, de hazai pályáján kedves gesztus lenne a Red Bulltól, ha megtámogatnák egy kicsit az 1. helyhez.
Mivel Max Verstappen már bebiztosította az idei világbajnoki címet, Mexikóban kiváló alkalma lenne a Red Bullnak, hogy csapattársát hazai környezetben hozzásegítse a harmadik győzelméhez a szezonban, amennyiben Sergio Pérez önerőből nem tudna felülkerekedni a hollandon.
„Rajtunk múlik, hogyan teljesítünk, szerintem versenyképesek leszünk. Azt hiszem, nagyon jó eséllyel álmodozhatunk a győzelemről – mondta Pérez az ESPN mexikói kiadásának. – A feladatomra koncentrálok, arra, hogy tökéletes hétvégét rakjak össze, a győzelmet célzom meg."

A kijelentés nem légből kapott, hiszen a Red Bull július közepe óta mindegyik futamot megnyerte, függetlenül attól, hogy épp milyen sajátosságai voltak az adott pályának. Pérez nem várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön.
Nem kell semmit sem kapnom. Az évek során mindent ajándékok nélkül értem el.– jelentette ki, de azért bízik benne, hogy ha úgy adódik, Verstappen segíteni fogja. – Nem kétlem, hogy viszonozni fogja, amit érte tettem."
Ezzel vélhetően arra utalt, hogy tavaly a Verstappen vb-sikerét eredményező Abu-dzabi Nagydíjon rendkívül fontos volt az, hogy Pérez értékes másodperceket vett el Lewis Hamiltontól a saját kerékcseréje előtt, a mexikói hősiesen védekezve állta útját a bokszkiállásból visszatérő Mercedesnek.
Korábban több, az adott évben már világbajnokká koronázott pilóta tett gesztust csapattársa felé úgy, hogy a szezon végén kevésbé vagy épp kifejezetten látványosan átadott egy-két győzelmi lehetőséget: 1991-ben Ayrton Senna, 1992-ben Nigel Mansell, 2002-ben Michael Schumacher tett így.
Verstappen azt nyilatkozta, nem szándékozik előre engedni Pérezt, mert saját célja a lehető legtöbb győzelem megszerzése. Az egy szezonban elért 1. helyek számában új rekordot állít fel a holland, ha maradék három futamból legalább egyet megnyer.