Hiába indulhatott a hetedik helyről, ezúttal sem sikerült a pontszerzés Valtteri Bottasnak, aki a remek szezonkezdet után immáron sorozatban a tizedik versenyhétvégéjét zárta pont nélkül.
Az Amerikai Nagydíj tizenötödik körére már kiesett a legjobb tízből a finn, ám – a kapott új fejlesztési csomagnak is köszönhetően – mégis jó eséllyel pályázott arra, hogy megszakítsa a montréali verseny óta tartó rossz sorozatát. Akkor azonban a pálya utolsó előtti kanyarjában megcsúszott az Alfa Romeójával és a kavicságyban fejezte be a futamot.

„Az én hibám volt. Noha a mérnökök megerősítették, hogy egy erős széllökésnek is köszönhetően veszítettem el az autó hátulját a 19-es kanyarban, de ettől még nagy csalódás, főleg mert a tempónk alapján elég erősek voltunk ahhoz, hogy pontokat szerezzünk. Épp megelőztem Albont, ráéreztem a ritmusra és próbáltam DRS-távolságon belül kerülni Gaslyhoz képest – nyilatkozta Bottas, majd arra a kérdésre, hogy ez volt-e a szezonban a legnagyobb csalódás számára, így folytatta. – Teljes mértékben. Itt pontokat kellett volna gyűjtenünk, emiatt egyértelműen csalódást keltő az eredmény. De nincs mit tenni, nekifutunk megint, elvégre van még három futamunk. Ráadásul úgy néz ki, kicsit erősebb lett az autó, mint a legutóbbi hetekben, ez pedig reményt ad arra, hogy a legjobb tíz közé tudunk érni."
Sunday
— Valtteri Bottas (@ValtteriBottas) October 23, 2022
Disappointing day. Own mistakes hurt the most. On a positive note we had good pace. Still 3 races to go and chances to score more points!
Read about the race: https://t.co/g6KjB0CbDE#VB77#F1#USGPpic.twitter.com/ZI1SITG4bn
Az említett Kanadai Nagydíj óta az Alfa Romeo egyetlen pontot szerzett – Monzában, Csou Kuan-jü révén –, így pedig a konstruktőri pontversenyben egyre nagyobb veszélyben van a hinwiliek hatodik helye: az Aston Martin egyetlen pontra közelítette meg őket Sebastian Vettel austini hetedik helyével.