Más lenne, mint a bizonytalan jövőjű W Series, az utánpótlást segítené. .
Anyagi okokból a tervezettnél hamarabb véget ért a nők számára létrehozott bajnokság, a W Series harmadik szezonja. Bármi lesz a W Series sorsa, több szaklap úgy értesült, jövőre sem maradna kizárólag nők részvételével zajló sorozat nélkül az autósport, mert az F1 vezetésének célja egy utánpótlás-sorozat életre hívása.

A Motorsport.comúgy tudja, F4 szintű autókkal rendeznék a bajnokságot 16 évesek és idősebbek számára, ahonnan az F3 és F2 felé vezetne a legtehetségesebb hölgyek útja. A mezőny tervezett létszáma 12-15 fő lesz.
A tesztpilótákat leszámítva eddig öt nőt neveztek versenyzőként a Forma-1-be, közülük ketten álltak ténylegesen is rajthoz, hárman nem jutottak túl a selejtezőkön.