Sergio Pérez helyett Lando Norris lehetne most Max Verstappen csapattársa, ha igent mond a hívásra, de a fiatal brit úgy érzi, a McLarennél jobbak a lehetőségei nagy sikereket elérni.
A McLaren nevelte fel az autósport világában Lando Norrist, aki mind a négy eddigi szezonját a wokingi istállónál töltötte a Forma-1-ben. A klasszis versenyző az az Auto Motor und Sportnak adott interjúban elárulta, hogy 2021-ben a Red Bull-lal is beszélt a jövőről és az esetleges együttműködésről, mielőtt 2025-ig elkötelezte magát a McLaren mellett.
„Időnként természetesen más csapatok tagjaival is beszélek. Mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy mi a legjobb a karrieremnek. A célom az, hogy futamokat és bajnokságokat nyerjek – nyilatkozta. – Beszéltem a Red Bull-lal is, egy olyan csapattal, amely évek óta a három legjobb közé tartozik."

Ez viszont mutatja, mennyire hiszek a McLarenben, és az egyeztetések ellenére úgy éreztem, a McLaren jobb számomra a céljaim megvalósításához.„Ha nem hinnék bennük, nem írtam volna alá hosszú távú szerződést. 2024-ben lesz először olyan az infrastruktúránk, mint amilyen az élcsapatoké. A többi rajtunk, a nálunk dolgozókon múlik. Abban az évben már nem lehetnek kifogásaink."
Ezzel arra utalt, hogy nemsokára üzembe helyeznek egy modern szélcsatornát a McLarennél. Nem alaptalanul érdeklődött a Red Bull Norris iránt, hiszen Sergio Pérez első idénye néhány versenytől eltekintve igencsak középszerű volt, ráadásul utolsó F2-es szezonjában, 2018-ban már kivetették rá a hálót, az utánpótlás istálló egyik helyére kiszemelve őt.
Kérdés persze, hogy Norris miként szerepelt volna a Red Bullnál a csapat falkavezére, Max Verstappen oldalán, a McLaren viszont egyértelműen rá épít, így érthető, hogy nem ragaszkodott feltétlenül a váltáshoz.