Társoldalunk:

Leclerc tagad egy felvetést saját hibáinak okáról

2022.10.19. 11:06

Úgy érzi, fontos dolgokat is tanult az Imolában és a Franciaországban elkövetett vezetési hibákból. Azt állítja, egyik alkalommal sem erőltette túl a vezetést csapata hibáinak kompenzálása céljából.

Kisregényt lehet írni arról, hogyan szórt el annyi pontot a Ferrari 2022-ben, hogy Max Verstappen már négy versennyel a szezon vége előtt bebiztosítsa a világbajnoki címet. Ennél rendszerint sokkal kisebb volt a különbség a két csapat autója között az évben, de Charles Leclerc kétszer az élről esett ki műszaki hiba miatt, a gyatra megbízhatóság egyéb hátrányokat is okozott neki, és stratégiai fronton szintén sokszor zsákutcába futott a stáb.

Leclerc kikapott Verstappentől az idei bajnokságbanForrás: AFP/Natalia Kolesnikova

Ehhez képest jóval kevesebb veszteség érte Leclerc-t azzal, hogy Imolában megpördült, míg Franciaországban az élről csapta falnak az autót.

Nem gondolom, hogy amikor én hibáztam, akkor erőltetve próbáltam volna pótolni valamit.– reagált a Racingnews365.com-nak adott interjúban erre a felvetésre. – Imolában természetesen nagy volt a motiváció a jó szereplésre, aztán Franciaországban valóban elkövettem egy hibát. De az bárhol megtörténhetett volna."

„Mindig a határokat feszegetem. Hibáztam egy nagyot Franciaországban és egy kisebbet Imolában, ezen nem tudok változtatni. Úgy érzem, többen beszélnek róla mások, mint kellene."

„Nyilván hatalmas a lemaradásunk a ponttáblázaton és voltak időszakok, amikor egymás utáni versenyeken vesztettünk pontokat, így minden, amit csináltunk, reflektorfénybe került. A csapatnak jobban kell dolgoznia a futamokon, erre kell törekednünk."

Leclerc igyekszik hasznosítani a tapasztalatokatForrás: AFP/Hamad I Mohammed

A monacói pilóta ugyanakkor megtanulta, hogy nem kell mindig mohónak lenni és időnként jobb megelégedni az adott helyezéssel, mint kockáztatni a nagyobb haszonért.
Versenyzőként ezek [a hibák] többet adtak nekem, mint azt a kívülállók valószínűleg gondolják.– mondta Leclerc. – Mindig igyekszünk javítani az apró részleteken, amiket nem gyengeségeknek hívunk, minden futamon tanulunk. Mindig próbálunk jobb versenyzővé válni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK