Társoldalunk:

Ultimátumot adtak Schumachernek, miközben a rekorder pilóta a helyére készül

2022.10.17. 14:44

Sebastian Vettel távozása ellenére jó esélye van, hogy 2023-ban is lesz német versenyző a Forma-1-ben, ám kérdéses, hogy ki lesz az. Mick Schumacher esélyeiről információkat osztott meg a Haas tulajdonosa, közben pedig Nico Hülkenberg intenzívebb edzéssel készül arra, hogy a csapat őt választja.

Két hely kiadó még a 2023-as mezőnyben: a Williams és a Haas nem jelentette még be mindkét pilótáját. Az amerikai csapatnál Kevin Magnussen mellé sajtóhírek szerint az alábbi három pilótának van nagy esélye bekerülni: Antonio Giovinazzinak, Nico Hülkenbergnek és a jelenleg is versenyző Mick Schumachernek.Az istálló tulajdonosa, Gene Haas nem árulta el, hogy ki mellett fognak dönteni, azt azonban kimondta, hogy a hátralévő négy versenyen további pontszerzéseket várnak el a Schumachertől a jelenlegi kettő darabja mellé, ugyanis a balesetei költséges javításaival jelentősen megnehezíti a csapat helyzetét.

Schumacher idén a szaúd-arábiai időmérőn törte össze először a HaastForrás: Andy Hone / LAT Images/Motorsport Images

„Jelenleg csak várunk, miközben arra van szükség, hogy Mick szerezzen néhány pontot. Mi próbáljuk a lehető legtöbb időt adni neki, hogy megmutassa, mire képes. Ha velünk akar maradni, akkor be kell bizonyítania, hogy tud még pontokat szerezni nyilatkozta Haas. – Azt gondolom, hogy hatalmas lehetőség rejlik Mickben, de egy vagyonba kerülnek a baleseteinél okozott károk javításai, és ennyi pénzünk nincsen. Ha pontokat hozol nekünk és úgy töröd össze néha a kocsit, hogy te vagy [Max] Verstappen akkor nem akkora probléma, de ha a mezőny hátsó felében vagy és úgy töröd össze az autót, az nagyon nehézzé teszi a dolgokat."

Schumacher pozíciójára az egyik legveszélyesebb pilóta a honfitársa, Hülkenberg, aki 2020 óta az Aston Martin (korábban Racing Point) tesztpilótájaként dolgozik, és ebben a három évben öt versenyhétvégén kellett beugrania az egyik alaptag helyett. Az összesen 181 F1-es futamon induló német – aki rekorder ebben a tekintetben azok közül, akik sosem álltak dobogóra – azonban felkészül arra, hogy 2023-tól ismét főpilótaként foglalkoztatja valamelyik istálló.

„Nyilvánvalóan ha nem vagy ott az auóban, nem vagy ott a mezőnyben, akkor nincs rajtad az a nyomás, hogy jó teljesítményt kell elérned, és a médiának sem kell megfelelned. Emiatt a jelenlegi egy nyugodtabb helyzet, ugyanakkor vannak olyan időszakok, amikor hiányzik a verseny és az adrenalin érzése, és az, hogy én is ott legyek a rajtrácson"nyilatkozta a 35 éves versenyző.

Hülkenberg honfitársát válthatja a Haasnál jövőreForrás: AFP/Justin Tallis

„Harmadik számú pilótaként csak vészhelyzetekben versenyeztem, úgyhogy az edzéseim intenzitása eddig valószínűleg alacsonyabb volt, mint a karrierem elején vagy mint aktív koromban. De ki tudja, talán jövőre vagy még később akadni fog egy lehetőség, úgyhogy mostanában intenzívebben kezdtem edzeni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK