A lélegeztetőgépre került Alex Albon betegsége kapcsán felfedte megrázó múltját a korábbi Renault-pilóta, Jolyon Palmer. Az azóta szakértőként dolgozó exversenyző elárulta, hogy tinédzserkorában egy baleset után elveszítette az egyik veséjét, és az orvosok nem voltak biztosak abban, hogy kikerül a kórházból.
A 2014-es GP2-bajnok 2016-ban és 2017-ben a Renault pilótájaként versenyzett a Forma-1-ben, ám az odáig vezető út egyáltalán nem volt zökkenőmentes számára, ahogy arra a vakbélműtétje után rövid ideig lélegeztetőgépre került Alexander Albon kapcsán visszaemlékezett. Ahogy Albon, úgy szerencsére ő is hamar visszatért az autóversenyzés élvonalába, ám számára még az életben maradás sem volt garantált.

Az F1-et szintén megjárt Jonathan Palmer fia 16 éves korában a baráti társaságával quadozott, amikor egy fának csapódott és kórházba került. A balesete következtében az egyik veséjét elvesztette, valamint több bordája is összetört és mindkét tüdeje kilyukadt.Három napig eszméletlenül feküdt, az orvosok pedig nem voltak biztosak abban, hogy életben marad. Ezt az esélyt a jót akaró barátai pedig csak tovább rontották.
A barátaim jöttek [meglátogatni] és hoztak nekem egy mangós turmixot. Ám kiderült, hogy tele van káliummal, ez pedig majdnem a [másik] vesémet is tönkretette – mondta a 31 esztendős expilóta a BBC Chequered Flag című műsorában. – Az éjszaka közepén hirtelen orvosok és ápolók rohantak a kórházi ágyamhoz, leszíjaztak, és majdnem a defibrillátorra is szükség volt. Izzasztó időszak volt."