Visszatér a Forma-1-be Räikkönen, Alonso és Hamilton egykori csapattársa

Forma-1, Pedro de la Rosa, 2012
HRT-Cosworth driver Pedro de la Rosa of Spain (R) talks with a team member in the pit during the first practice session of the Formula One Korean Grand Prix in Yeongam on October 12, 2012. AFP PHOTO / JUNG YEON-JE (Photo by JUNG YEON-JE / AFP)
Vágólapra másolva!
Az Aston Martin szerződtette a korábban a Forma-1-ben versenyző Pedro de la Rosát. A spanyol expilóta a csapat nagykövete lesz, és elsősorban a kommunikációért és a marketingért fog felelni.

Visszatér a Forma-1-be Pedro de la Rosa. Persze nem pilótaként, hiszen már 51 éves is elmúlt, sőt, a pályán történő eseményekre nem lesz közvetlen hatása. A spanyol exversenyző ugyanis az Aston Martin nagykövete lett.

De la Rosa az Aston Martin nagyköveteként tér vissza a Forma-1-be Forrás: AFP/Jung Yeon-Je

A csapat közleménye szerint De la Rosa elsősorban a médiával, illetve a szurkolókkal történő kommunikációért, valamint marketing- és kereskedelmi feladatokat fog ellátni, emellett általános tanácsadói szerepe lesz. Továbbá a silverstone-i istálló által újonnan létrehozott utánpótlás-nevelő programmal is tartani fogja a kapcsolatot, hogy segítsen kiválasztani a legtehetségesebb versenyzőket Felipe Drugovich mellé.

De la Rosa összesen 104 Forma-1-es futamon indult 1999 és 2010 között.

2005-ben és 2006-ban Kimi Räikkönen csapattársaként versenyzett a McLarennél, egyetlen dobogóját is ekkor szerezte a Hungaroringen. A következő évben a wokingiak fejlesztőpilótája lett, így Lewis Hamiltonnal és Fernando Alonsóval dolgozott együtt. Utóbbival később is találkoztak útjaik, hiszen a Ferrarinál hasonló pozíciót töltött be 2013 és 2014 között, és jövőre megint ugyanott lesznek, hiszen honfitársa az Aston Martinhoz igazol.

„Nagy örömömre szolgál, hogy a csapat nagyköveteként csatlakozhatok az Aston Martinhoz – nyilatkozta. – Sok arcot már ismerek az istállón belül, mivel a McLarennél és a Ferrarinál töltött időm alatt rengeteget dolgoztam együtt Fernando Alonsóval, és alig várom, hogy mindenkit megismerjek a szervezeten belül. Tapasztalatomat és szakértelmemet arra fogom felhasználni, hogy segítsek a csapatnak növekedni és továbbvinni a 2023-as idény előtt összeszedett lendületet,

„Számomra egyértelmű, hogy az Aston Martinban hatalmas potenciál rejlik, és a briliáns új technikai vezetők, valamint vállalati partnerek kinevezése, illetve Fernando jövő évi érkezése tovább erősíti a csapatot az erőforrás és az elszántság terén – folytatta. – Alig várom, hogy együtt dolgozhassak Fernandóval, aki régi barátom és honfitársam, valamint a tehetséges Lance Stroll-lal, aki a Forma-1-ig vezető úton az összes utánpótlás-kategóriát megnyerte. Ez a tökéletes időpont a szervezethez történő csatlakozásra, és keményen fogok dolgozni, hogy minden lehetőséget maximálisan kihasználjak, miközben együtt építünk egy izgalmas jövőt.”

Alonso és De la Rosa ismét együtt fognak dolgozni Forrás: Getty Images/2012 Getty Images/Mark Thompson

„Pedro de la Rosa kinevezése ismét kiemeli az Aston Martin eltökéltségét, hogy a Forma-1-es működésünk minden elemét kiépítsük és megerősítsük – ezek már a csapatfőnök, Mike Krack szavai. – Pedro nagyköveti pozíciója központi szerepet fog játszani a partnereinkkel végzett munkánk javításában, a médiával és a rajongókkal való kapcsolattartásban, valamint az új utánpótlás-nevelő programunk elindítására irányuló erőfeszítéseinkben. A Forma-1-ben senki sem tagadhatja le Pedro páratlan szakértelmét és tapasztalatát, és biztos vagyok benne, hogy nemcsak a feladatkörén belül fog nekünk sokat hozni, hanem új utakat fog találni, hogy más területeken is segítsen a fejlődésben és a javulásban. Fantasztikus erősítést jelent a csapatunknak.”