Sebastian Vettel drámai vallomása: Senki sem fog rám emlékezni

Forma-1, Japán Nagydíj 2022, szombat, Sebastian Vettel
Aston Martin's German driver Sebastian Vettel waves to the crowd after finishing the qualifying session ahead of the Formula One Japanese Grand Prix at Suzuka, Mie prefecture on October 8, 2022. (Photo by Philip FONG / AFP)
Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel őszintén beszélt arról, hogy visszavonulása után milyen lehet az emlékezete. A négyszeres világbajnok elárulta, néha már soknak érzi a Forma-1-gyel járó életet.

Már csak négy futam van hátra az idényből, és ezt követően Sebastian Vettel megszűnik Forma-1-es versenyzőnek lenni. A négyszeres világbajnok még július végén jelentette be, hogy év végén visszavonul, és bár nemrég arról beszélt, hogy egy verseny erejéig akár vissza is térhet, ennek azért kicsi a valószínűsége.

Vettel szerint idővel el fogják őt felejteni Forrás: AFP/Philip Fong

Vb-címei mellett Vettel 53 győzelemig jutott, ebben a tekintetben minden idők harmadik legeredményesebb pilótájaként búcsúzik a sportágtól. Ennek ellenére úgy véli, idővel elfelejtik, ami elsőre drámaian hangzik, de a német versenyző kifejtette, hogy miért gondolja így.

– nyilatkozta az Aston Martin honlapján közzétett interjúban. – Hadd érzékeltessem az alábbi módon: az Egyesült Királyságnak új királya van, de nem ő az első Károly nevű uralkodó, előtte már volt kettő. Emlékszel rájuk? Valószínűleg nem. Van egy határ. Valószínűleg eljön majd az a pont, amikor senki nem fog emlékezni rám. Semmi sem tart örökké.”

Persze Vettelre még évtizedekig fognak emlékezni, a történelemkönyvek pedig még sokkal tovább megőrzik a pályafutását. A 35 éves versenyzőnek azonban nem fontos, hogy milyen kép fog élni róla a közvélemény fejében, vagy legalábbis nem az eredményekre helyezi a hangsúlyt ebben a tekintetben.

„Az emberek eldönthetik, hogy akarnak-e emlékezni rám, de nem sértődnék meg, ha nem tennék – fogalmazott. – Nekem nem fontos, hogyan emlékeznek rám. Mindig a sikerre törekszem, ami néha nem jön össze, de mindenekelőtt igyekszem tisztelettel bánni és kedves lenni az emberekkel.

Amikor felmerült, hogy mi az, amit a Forma-1-ben töltött ideje alatt tanult, Vettel nem emelt ki egyetlen konkrétumot. Inkább azt hangsúlyozta, hogy kollégáihoz hasonlóan sokkal hamarabb kellett felnőnie, mint a többségnek. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy bizonyos tevékenységekből kimaradt volna, csupán arról van szó, hogy az érési folyamat jóval gyorsabban zajlott le.

Vettel semmiből nem maradt ki fiatalon, csupán minden rövidebb idő alatt történt, mint egy átlagembernél Forrás: AFP/Jose Luis Roca

„Így is csináltam azokat a buta és ostoba dolgokat, amiket a tinédzserek szoktak a barátaikkal, de tizenkilenc évesen az ember más világban van, ha a harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó személyekkel is sok időt tölt – magyarázta. – Az idősebb emberekkel való együttlét egyáltalán nem tette unalmassá az életet, de gyorsan kellett érnem. Ha az ember el akar érni valamit, elkötelezettnek és fegyelmezettnek kell lennie.”

Vettel már a tizenhatodik szezonját tölti a Forma-1-ben, és jelenleg ő a harmadik legidősebb, egyben legtapasztaltabb a mezőnyben. Ez idő alatt pedig annyi mindennel szembesült, hogy az egyszerűen már túl sok a számára.

– jelentette ki. – Sokat tanultam, és az idő majd megmutatja, hogy mennyire figyeltem. Még mindig szeretem a sportágat, a versenyzést. Nehéz döntés volt a visszavonulás, de már egy ideje gondolkodtam rajta. Tudom, hogy ez mekkora elkötelezettséget igényel, és úgy érzem, itt az ideje más dolgokkal foglalkoznom.”