Társoldalunk:

A pályán eltévedő pilóta elárulta, mi okozta vicces hibáját

2022.10.08. 17:01

Nicholas Latifi teljes mértékben magára vállalta a felelősséget, miután a Japán Nagydíj második szabadedzésén korábban fordult be a kelleténél. A Williams versenyzője ugyanakkor hozzátette, hogy a hiba utáni rádióüzenete félreérthető volt.

A Japán Nagydíj hétvégájének egyik legmókásabb pillanatát szolgáltatta Nicholas Latifi, aki még a pénteki második szabadedzésen „eltévedt” a pályán, miután rossz helyen akart befordulni a célegyenes előtti sikánba. A kanadai versenyző véletlenül abba a kanyarba ment be, amely a Dunlop-kanyar utáni résszel köti össze ezt a szakaszt, vagyis egy jóval rövidebb vonalvezetést biztosít. Persze most le volt zárva, így a 27 esztendős versenyző hamar rájött, hogy hibázott.

Latifi vicces hibát követett el, de a rádiózását félreérthető módon játszották be

Ha nem is mentség, de némileg enyhítő körülmény, hogy Latifi először szerepel Szuzukában, hiszen ugyan 2020-ban debütált a Forma-1-ben, a koronavírus-járvány tavaly és tavalyelőtt sem tette lehetővé a versenyzést Japánban. A Williams pilótája magára vállalta a felelősséget, ám hozzátette, hogy az azt követő rádiózását félreérthető módon játszották be.

Az a rádióüzenet, amelyben azt mondtam, hogy furcsa volt, kicsit késett a tévébennyilatkozta már az időmérő után. – Teljes mértékben az én hibám volt, ugyanakkor kaptam néhány instrukciót a mérnökömtől. Úgy volt, hogy még egy kört megyünk, de aztán az utolsó pillanatban kihívtak minket a bokszba, ezért valamit módosítottam a kormányomon. Lefelé néztem, és amikor felpillantottam, megláttam a kanyart, amely nyilván nem a jó kanyar volt. Mivel még nem volt rendes köröm, nem ismertem ki magam a pályán. Befordultam, és mivel ez nem a megfelelő jobb kanyar volt, amit nem vettem észre azonnal, hanem egy élesebb, az autó egyszerűen alulkormányzottá vált és egyenesen ment tovább.”

Latifi erre megkérdezte, hogy mi folyik itt, és a közvetítés alapján úgy tűnt, hogy az autóra fogja azt, ami nyilvánvalóan az ő hibája volt. „Az én vicces hibám volt, a rádióüzenet [viszont] kicsit el lett ferdítve” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy később a személyi edzője is ugratta ezzel.

Latifi 5 rajthelyes büntetést hozott magával Szingapúrból, ahol ütközött Csou Kuan-jüvel és őt ítélték hibásnak. Ennek azonban semmi jelentősége nincs, ugyanis az időmérőn a huszadik helyet szerezte meg, két tizedmásodperccel lemaradva csapattársától, Alexander Albontól. Az év végén a Williamstől távozó pilóta szerint azonban nem volt egyszerű dolga. 

Latifi az utolsó helyet szerezte meg az időmérőnForrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/David Mareuil

„Elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amit a harmadik szabadedzés és a kvalifikáció között mutattam, mert ezen a pályán nem könnyű hamar felgyorsulni szárazon, különösen úgy, hogy a harmadik gyakorláson csak két reprezentatív kört teljesítettem – magyarázta. – Az autó tempója is trükkös itt, különösen a nagy sebességű kanyarokban, de az egyenesekben rendkívül gyorsak vagyunk. Szóval ha holnap sikerül bekerülnünk néhány kocsi közé, az érdekes lehet.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK