Társoldalunk:

Vettel érzelmesen értékelte a szezonja egyik legjobb időmérőjét

2022.10.08. 14:01

Az egyik kedvenc pályáján a kilencedik helyről rajtolhat az év végén visszavonuló német pilóta. Sebastian Vettel már a Q3-as köre után a rádióban is hálálkodott a csapatának és a közönségnek, majd a sajtó képviselőinek is meghatódva nyilatkozott.

A bakui hétvége óta először jutott be egy nagydíj kvalifikációján a harmadik szakaszba Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok négy alkalommal is győzött már Szuzukában, ami az egyik kedvenc helyszíne a naptárban, ezt pedig szombaton is bizonyította.

A Q2-be, majd a Q3-ba is néhány ezrednek köszönhetően jutott be, majd az utolsó gyors köre szinte tökéletesre sikerült, így a többiek első próbálkozásai után a hatodik helyen állt. Végül csak a hajrában hibázó Lando Norris nem előzte meg a németet, a kilencedik hellyel így is maradéktalanul elégedett lehet az Aston Martin év végén visszavonuló pilótája, aki tudja, hogy vasárnap nehezebb dolga lehet.

„Az ilyen körök miatt noha nem sajnálom [a visszavonulásomat], hiszen várom, hogy mi következik, de egy kicsit szomorú vagyok amiatt, hogy ez az utolsó alkalom – mondta Vettel. – Messze vagyunk az élmezőnytől, de különleges érzés volt vezetni az autót kevés üzemanyaggal és friss gumikon, szinte repültünk. Holnap teljesen más lesz, meg kell találni az egyensúlyt a gumikezelés és a támadás között a sok-sok körön keresztül, de itt nagyszerű lesz versenyezni. Ráadásul lehet, hogy eső is lesz, és a nagy hátsó szárnyunk ebben az esetben segíthet."

„Nincs veszítenivalónk, noha nyilvánvalóan szoros [a csata] a konstruktőrök között és szeretnénk néhány pontot szerezni. Papíron valószínűleg nem ez a legjobb pálya számunkra, de ma jó napunk volt, szóval miért ne teljesíthetnénk így holnap is?"

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK