Társoldalunk:

Steiner: Schumacher magának okozta a bajt

2022.10.07. 15:32

Nem tartja elfogadható mentségnek, hogy a német nem látott tisztán és felúszott az autója a vízen. Schumacher szerint a lehűlő gumik is szerepet játszottak a balesetében.

A szerződéshosszabbításért küzdő Mick Schumacher helyzete romlott a Japán Nagydíj pénteki edzésnapján, miután összetörte az autóját. Az utóbbi hónapokban ezt megúszta, az első tréning legvégén azonban elvesztette uralmát a Haas felett a nedves aszfalton az egyik gyors kanyarnál és a falnak csapódott.

Elővigyázatosságból új vázat raktak össze neki (a vizsgálatok után derül ki, sérült-e a kasztni), ezért nem vett részt a második edzésen.

„A gumik sokat vesztettek a hőmérsékletükből a próbarajtnál. Viszont inkább az volt a baj, hogy az előttem haladók nagy vízpermetet okoztak, ezért nem igazán láttam, merre kellene helyezni az autót. Ráadásul olyan motorüzemmódban mentünk, amivel sokat akartunk tanulni a versenyre – mondta a német pilóta. – A pályát is próbáltam megismerni, hiszen először járok itt, igyekeztem kitapogatni, merre vannak a tócsák."Sajnos elég sok víz összegyűlt több helyen. Ha két méterrel később csúszok meg, talán csak tolok egy 360 fokos piruettet és tovább megyek.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: Steven Tee / LAT Images/LAT Images/Haas F1 Team/Steven Tee

 

Főnöke, Günther Steiner érthetően nem volt elragadtatva. „Nem én vezetek a pályán, hogy elmondjam, milyen nehezek a körülmények, de ez a munka nem egyszerű. Magának okozta az egészet" – nyilatkozta a Haast irányító szakember.Igen, volt vízpermet, víz a pályán, de ezek ismert tényezők.Ami a baleset hátterét illeti, Schumacher elhárította azt a feltételezést, hogy a szerződéséért folytatott harc terhe nyomta volna a vállát és azért feszítette túl a húrt. „Régóta van rajtam nyomás, azt mondanám, egész életemben. Ezzel nem foglalkozok" – mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK