Társoldalunk:

Charles Leclerc elárulta, mikor jött rá arra, hogy elveszítette a világbajnoki csatát

2022.10.06. 07:13

A 2022-es szezon első három versenyét követően 34 pont volt az előnye a második helyezett George Russell előtt, míg Max Verstappen még az első ötben sem szerepelt az egyéni világbajnoki pontversenyben. Öt futammal az idény vége előtt azonban Verstappen áll a világbajnoki cím kapujában, míg a monacói kénytelen már a következő évre fókuszálni, beletörődve az idei év vereségébe.

A Japán Nagydíj előestéjén, ahol Verstappen megszerezheti második bajnoki címét, a RacingNews365.com leült Leclerc-kel, hogy visszatekintsen a szezonjára. A monacói szerint sokáig tartott, mire rájött, hogy lehetetlen feladat lesz visszavenni a vezetést a tabellán Verstappentől.
A Belga Nagydíj után jöttem rá, hogy nem fogom megnyerni a világbajnokságot - mondta Leclerc.
A nyári szünet után én még mindig hittem abban, hogy bajnok lehetek! Aztán Spában láttuk azt a teljesítménybeli különbséget köztünk és a Red Bull között, amely az év első felében még nem volt jelen, szóval tudtam, hogy nagyon nehéz lesz innen fordítani.

Ez volt az a futam, amelyet Verstappen a 14. helyről tudott megnyerni, miután számos, az erőforrással kapcsolatos büntetést kapott. A második alkalom egymás után, hogy a hollandnak a mezőny hátsó feléből sikerült megnyernie a versenyt. Magyarországon, a nyári szünet előtt Verstappen a 10. helyről húzta be a futamgyőzelmet a Hungaroringen, megelőzve Leclerc-t, akinek a csapata ismét stratégiai hibát követett el.
Ha visszatekintek Magyarországra, őszintén szólva azt gondoltuk, hogy lesz esélyünk- emlékszik vissza Leclerc.
Aztán a futamot követően lassan realizáltuk, hogy egyre távolabb kerülünk a bajnoki címtől. De ez is a verseny része. Tanulnunk kell, és a jövőben jobbá kell válnunk.

Van még hova fejlődni a Ferrarinál
Leclerc idei kilenc pole pozíciójából mindössze hármat tudott futamgyőzelemre váltani. 
"A Red Bull egész évben sokkal gyorsabban fejlesztett mint mi, ezért most erősebbek, de a nagy különbség Belgiumban főleg azért volt, mert egyáltalán nem volt meg a tempónk. Nem hiszem, hogy a Ferrari és a Red Bull közötti teljesítménykülönbség nagyon nagy lenne. Ha a szezon egészét nézzük, akkor nagyon versenyképesek voltunk."

Leclerc úgy véli, a Red Bullnál sokkal jobb a versenyhétvégék kivitelezése, mint a Ferrarinál, ami miatt a csapata fontos pontokat veszít a bajnokságban.
A probléma azonban az, hogy nem minden versenyhétvégén teljesítettünk jól, így sok pontot veszítettünk- mondta.
Bármi is volt az oka, hogy a versenyek gyakran nem úgy alakultak, ahogyan mi akartuk, csapatként kell dolgoznunk azon, hogy jobbak legyünk és jobb eredményeket érjünk el.

A Ferrari felfelé ívelő tendenciát mutat
Bár Leclerc matematikailag még mindig esélyes a versenyzői bajnoki cím megszerzésére, a realitások talaján maradva inkább már előre tekint, hogy a 2023-as idényben erősebb ellenfele legyen a Red Bullnak.

Nagyon-nagyon nehéznek tűnik megnyerni a bajnoki címet. Még van néhány futam hátra, és mindent megteszek azért, hogy jól fejezzük be a szezont, és vasárnaponként csapatként még jobbak legyünk.

Leclerc úgy véli, a Ferrari felfelé ívelő pályán van. Az előző három szezonhoz képest fejlődtek hiszen a dobogós helyezésekért és a győzelmekért harcolhattak.

"Nem hiszem, hogy sokan hittek volna abban, hogy idén milyen jók leszünk. Ha visszatekintünk 2020-ra és 2021-re, az a két olyan év volt, amikor nagyon nehéz időszakot éltünk meg. Ehhez képest nagy lépést kellett tennünk, hogy most a világbajnoki címért harcolhassunk."

A 2022-es szezonból már csak öt verseny van hátra. Leclerc számára ez még öt lehetőséget jelent arra, hogy megmutassa a Red Bullnak és Verstappennek, hogy komolyan gondolja a 2023-as évet.
Az elmúlt néhány futamon veszítettünk a teljesítményből, ami a versenyeket illeti. A vasárnapokon még mindig egy kicsit le vagyunk maradva a Red Bull mögött, szóval erre fogunk koncentrálni. A kvalifikáción megvan a tempónk ahhoz, hogy néha megszerezzük a pole-t, de a verseny napján a Red Bull mindig talál valamit, és ismét ők vannak fölényben. Nem hiszem, hogy jó dolog változtatni a hozzáállásunkon, amikor a dolgok egy kicsit rosszabbul mennek, mint amire számítottunk. Szóval én csak megpróbálom ugyanúgy megközelíteni a dolgokat, futamról-futamra, és remélhetőleg egyre csak jobbak leszünk.

- zárta a gondolatait Leclerc.
Forrás

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK