A Red Bull és az Alpha Tauri is bejelentette, hogy a most következő Japán Nagydíjtól kezdve visszatér a Honda emblémája a két csapat autójára az együttműködés megerősítésének jeleként. Emellett Sergio Pérez nagyköveti szerepet fog betölteni a japán vállalat versenyzői akadémiáján, és egy köszönetnyilvánítási napot is tartanak.
A hétvégén következő Japán Nagydíjtól kezdve visszatér a Honda emblémája a Red Bull és az Alpha Tauri autóira. Mindez több szempontból is fontos gesztus a japánok számára: egyrészt ez olyannyira a hazai futamuknak számít, hogy ők a névadó szponzorai, másrészt könnyen lehet, hogy Max Verstappen Szuzukában biztosítja be második világbajnoki címét.

A Honda 2020-ban jelentette be, hogy a következő év végén kiszáll az F1-ből, de a cég új vezetése egyre inkább visszatáncol ettől a lépéstől. Az már tavaly kiderült, hogy a japánok 2025-ig, vagyis az új motorformula bevezetését megelőző idényig továbbra is támogatják a két istállót, de az idei szezonban már csak a Honda Racing Corporation mint technikai partner logója volt ott az autókon. Mostantól kezdve ez megváltozik, hogy ezzel is éreztessék az „együttműködés megerősítését”.
Emellett azt is bejelentették, hogy Sergio Pérez lesz a Honda versenyzői akadémiájának nagykövete, amely szerepet novembertől, alighanem az idényzáró után fog betölteni. Továbbá november 27-én tartanak egy köszönetnyilvánítási napot a HRC-nek: ezen a két istálló mind a négy pilótája jelen lesz, de a helyszín nem derül ki a közleményből.
„Az Oracle Red Bull Racing és a Honda Racing Corporation nagy sikereket ért el együtt a Forma-1-ben – jelentette ki Helmut Marko, a bikások tanácsadója. – Büszkék vagyunk arra, hogy az új megállapodások révén a HRC támogatásával tovább erősödhetünk a motorok következő generációjának 2026-os bevezetéséig. Biztosak vagyunk benne, hogy a HRC-vel való kapcsolat további sikereket fog hozni számunkra, és köszönjük a folyamatos támogatásukat!”
A Honda jelentős összeget fektetett a hibrid technológiába partnerségünk alatt – fogalmazott Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Ez mindkét csapat számára versenyképes erőforrásokat biztosított, amiért nagyon hálásak vagyunk. Közös célunk, hogy továbbra is versenyképes motorjaink legyenek, és a lehető legtöbb sikert érjük el a következő három évben. Alig várjuk, hogy ennek jeléül Szuzukától kezdve a Honda emblémája ismét felkerüljön az autóra.”

„A HRC logója az orron és a Honda emblémája a két csapat versenygépeinek oldalán a Honda, valamint a Red Bull Csoport közötti szoros kapcsolatot jelképezi – ezek már Watanabe Kodzsinak, a Honda márkakommunikációs vezetőjének szavai. – A HRC által nyújtott technikai támogatással a Honda teljes mértékben segíti azokat a kihívásokat, hogy ezek a gépek a »világ leggyorsabbjai legyenek«. Kérjük, szurkoljanak a Red Bull Csoport két csapatának, amelyek a Honda technológiájával gyártott erőforráselemekkel versenyeznek!”