Társoldalunk:

Hamilton helyre tett egy fontos részletet a sorsfordító döntéséről

2022.10.01. 08:45

Hamilton szánalmas idei éve után újabb rekláminterjút adott. Arról beszélt, hogy - állítólag - tíz éve határozta el, hogy elhagyja a McLarent a Mercedes kedvéért, ennek kapcsán beszélt annak hátteréről Szingapúrban.

Nagyjából tíz éve ez idő tájt írta alá Lewis Hamilton az első szerződését a Mercedesszel. Akkori csapata, a McLaren erősebbnek tűnt a 2010-es évek elején, ezért sokan kockázatosnak ítélték az akkor még csak egyszeres bajnok brit váltását.

Hamilton és a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh 2012-benForrás: Getty Images/2012 Getty Images/Paul Gilham

Az idő azonban őt igazolta, és a Szingapúri Nagydíjon felidézte emlékeit a döntésének hátteréről. „Elhatároztam magam és egy másik csapathoz igazoltam, akikben hittem" – mondta.Ezzel szembementem sokak, mentornak tekinthető emberek tanácsával, akik mind azt mondták, inkább maradnom kellene és kihasználni az összegyűjtött tapasztalatomat.„Sokan úgy gondolják, az itteni futamon hoztam meg a döntést a váltásról, pedig valójában nem. A versenyen elromlott a váltóm [az 1. helyen haladva], de ez semennyire sem befolyásolta. Egy héttel később Thaiföldön nyugalmas környezetben találtam magam, és rájöttem, hogy váltani fogok."

Hamilton a 2008-as bajnoki címe után éveken át csak futamgyőzelmekig jutott, a Mercedesszel aztán hatszor megnyerte a bajnokságot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK