Társoldalunk:

Leclerc-nek szerencse is kellett a pole-hoz, Pérez bosszankodik

2022.10.01. 16:45

Charles Leclerc elárulta, a Szingapúri Nagydíj időmérőjén hibázott az utolsó gyorskörén, így akár el is veszíthette volna a pole pozíciót. Sergio Pérez elszomorítónak tartja a minimális különbséget, de ő és Lewis Hamilton is elégedett a csapat munkájával.

Hihetetlenül szorosan alakult a Szingapúri Nagydíj időmérője. Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót, de mindössze 22 ezreddel verte meg Sergio Pérezt, és további 32-vel Lewis Hamiltont. Sőt, Max Verstappen is beleszólhatott volna a küzdelembe, ám a címvédőt idő előtt kihívták a bokszba, vélhetően a túl kevés üzemanyag miatt. 

Leclerc épphogy legyőzte Pérezt (és Hamiltont)Forrás: AFP/Lillian Suwanrumpha

A monacói versenyző azonban nem csak emiatt nevezheti szerencsésnek magát. Bár ő volt a leggyorsabb, az utolsó pillanatokban nem rajta múlt, hogy senki nem tudta felülmúlni 1:49.412-es idejét, ugyanis az utolsó mért körében rontott.

Nagyon trükkös időmérő volt az interekkel – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – A Q3-ban nem tudtuk, mit csináljunk, az utolsó pillanatban döntöttünk a lágyak mellett, ami kifizetődött. Az utolsó körömben elkövettem egy hibát, szóval azt hittem, nem lesz meg a pole, de épphogy meglett, úgyhogy nagyon boldog vagyok.”

Leclerc számára nehezen indult a hétvége, hiszen pénteken az első és a második szabadedzésen is akadtak technikai gondjai, ami miatt rengeteg pályaidőt vesztett. Ugyanakkor ez a futamon akár problémát is jelenthet, de nem aggódik túlságosan.

Nagyon örülök a mai eredménynek, különösen a pénteki napból kiindulva – jelentette ki. – Tegnap nagyon kevés kört tettünk meg néhány probléma miatt, de talpra álltunk. A versenyszimulációról nincs sok adatunk, de ha tökéletesen végrehajtjuk a feladatot, akkor meg kell nyernünk a futamot.”

Miután Verstappen nem tudott javítani, Pérez pályázhatott a pole pozícióra, ám végül minimális mértékben alulmaradt Leclerc-rel szemben. A mexikói versenyzőt bosszantják a nüanszok, de megtalálta a pozitívumot. 

Hamiltonnak ezúttal reális esélye volt a pole-raForrás: AFP/Lillian Suwanrumpha

„A rajttól kezdve lehetőségem lesz támadni Charles-t, a győzelemre török – szögezte le. – Elszomorító csupán két századmásodperccel lemaradni a pole-ról, de a csapat remek eredményt ért el, fantasztikus munkát végeztünk egészen a végéig. Nagyon elégedett vagyok.”

A Q3 elején úgy tűnt, hogy Hamilton megszerezheti idénybeli első pole pozícióját, ám a végén nem ő bizonyult a leggyorsabbnak. A hétszeres világbajnok utolsó köre már nem alakult ideálisan, de Pérezhez hasonlóan ő is méltatta csapatát.

Nagyon keményen nyomtam a gázt, és nagyon szoros lett a végeredmény – kezdte. – Nagyon keményen próbálkoztam, de ezek a srácok mindig annyira gyorsak. Azt gondoltam, egy tökéletes körrel harcolhatok az első helyért, csak az utolsó körön nem volt tapadásom. Mindenesetre hálás vagyok, hogy a második sorból indulhatok, és hogy a csapat továbbra is keményen dolgozik. Remélem, a holnapi nap jobb lesz. Tudtuk, hogy erősebb lesz az autó, mint Monzában, de azt nem, mennyire leszünk közel a többiekhez.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK