Társoldalunk:

A dühös Verstappen gondolni sem akar a versenyre

2022.10.01. 16:55

Megerősítette a felvetést, hogy a kevés benzin miatt kellett megszakítania az utolsó körét az időmérőn, így csak a 8. helyről rajtolhat. Mérges, szerinte nem lenne szabad ilyen hibának előfordulnia.

Nagyon izgalmasan alakult a szingapúri időmérő hajrája, az egyre jobban száradó pályán szinte pillanatonként változott a sorrend, ahogy javítottak az eredményükön a pilóták. Max Verstappen jó úton haladt az 1. hely felé, de nem fejezte be a kört, mert ha így tesz, nem marad elég benzin a tankjában a kötelező mintaadáshoz.

Verstappen SzingapúrbanForrás: Getty Images,/Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Több tudósító már az eset után néhány másodperccel erre tippelt, és Verstappen megerősítette, hogy ez történt. „Az utolsó körben szóltak, hogy menjek be a depóba, aztán rájöttem, hogy nem maradt volna elég benzin" – nyilatkozta a Sky-nak, immár higgadtabban, káromkodás nélkül.Ez hihetetlenül bosszantó, nem szabadna megtörténnie.„Ha kevesebbet tankolunk és nem 6 kört tervezünk, akkor is figyelni kellett volna a helyzetet a Q3 során és észrevenni, hogy nem lesz elég a benzin. Jóval hamarabb látni kellett volna. Nem vagyok boldog. Tudom, az egész csapatmunka, én is hibázhatok, a csapat is hibázhat, de ez sosem elfogadható, bár tanulhatunk belőle. Nagyon rossz volt, nem lenne szabad megtörténnie."

Verstappen az időmérőnForrás: AFP/Lillian Suwanrumpha

A címvédő így csak a 8. helyről rajtolhat, vagyis aligha fogja itt bebiztosítani a második vb-címét.

„Olyan a pálya, mint Monaco, nagyon nehéz előzni, a stratégiával lehet kicsit játszani. Most azonban nem vagyok olyan kedvemben, hogy a holnapi futamra gondoljak" – ismerte el.Az autóban természetesen a legjobbamat fogom nyújtani, de ebben a pillanatban nagyon dühös vagyok a történtek miatt.Természetesen jobban járt, mint ha túl kevés benzine marad, hiszen az kizárást okozott volna.

A csapatfőnök Christian Horner elismerte, hogy a Red Bull rosszul számolt, és elmondása szerint úgy tankolták meg öt körre Verstappent, hogy egy extra köre is volt tartalékban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK