A Benetton és a Renault korábbi F1-es csapatfőnöke, Flavio Briatore több mint egy évtized után került ismét a sportág vezetőségébe, ahol új feladatkört bízott rá Stefano Domenicali elnök-vezérigazgató.
Ahogy a szezon elején megírtuk, 2009 óta először ismét fontos szerep hárul a Forma-1-ben Flavio Briatoréra, aki korábban csapatfőnökként két-két világbajnoki címhez segítette Michael Schumachert és Fernando Alonsót is. A 2008-as Szingapúri Nagydíjon azonban szándékos baleset okozására utasította Nelson Piquet Jr.-t, amiből a brazil renault-s csapattársa, Alonso jött ki győztesen.
Miután egy évvel később Piquet leleplezte a történteket, Briatore Pat Symonds technikai igazgatóval együtt távozni kényszerült. A 72 esztendős olasz üzletembert előbb örökre eltiltották a Forma-1-től, majd a büntetés mértékét ugyan öt évre csökkentették, ő azonban akkor azt állította, többé már nem tér vissza a sportágba. Ez idén megváltozott, hiszen csatlakozott az F1 kereskedelmi oldalát segítő csapathoz, ezt pedig elmondása szerint kizárólag Stefano Domenicalinak köszönheti: az F1 elnök-vezérigazgatója kérte meg ugyanis a honfitársát, hogy a tapasztalatával – amit Briatore a sikeres, több mint 1300 alkalmazottat számláló étteremhálózatából szerzett – segítse a sportág vezetését.

„Sosem szakadt meg a kapcsolatom Bernie Ecclestone-nal és Stefano Domenicalival. Jó barátok vagyunk Stefanóval, csak miatta tértem vissza a Forma-1-be. Megkért rá, hogy ha tudom, akkor hozzam be az F1-be az üzleti életben szerzett kapcsolataimat és tapasztalatomat. Egy pillanatig sem gondolkodtam, pusztán szórakozásból is megteszem ezt Stefanóért, mindegy, hogy új szponzorokkal vagy versenypályákkal való tárgyalásról, esetleg a vendégek különleges kiszolgálásáról van szó.A vállalkozásomban mindenhová menedzsereket neveztem ki azért, hogy többé ne mindenről nekem kelljen gondoskodni, mert ezeket eleget csináltam már – nyilatkozta Briatore. – Boldog vagyok, hogy újra a Forma-1-ben lehetek, olyan mintha otthon lennék. Sokat változott [az F1] azzal, hogy a Liberty Media vette át az irányítást, de tette mindezt jó irányba! A versenyek izgalmasabbak lettek az új autók miatt, és a körülmények is mások."