Társoldalunk:

Ocon büszke az Alonso elleni teljesítményére

2022.09.27. 15:19

Úgy véli, Lewis Hamilton óta senki sem került ilyen közel a kétszeres bajnok szintjéhez csapattársként. Örülne, ha a megítélése kicsit jobb lenne.

Az Alpine azok közé a csapatok közé tartozik, ahol a két versenyző párharca valamelyest kiegyenlített, egyik sem nyomja el nagyon a másikat. Pedig Esteban Oconnak a kétszeres bajnok, időnként még mindig bravúrokat bemutató és ravasz trükköket alkalmazó Fernando Alonso ellen kell bizonyítania, s noha többen arra számítottak, csapattársa elpusztítja házon belül, ez nem így történt.„Én is hallottam ezt, de még mindig itt vagyok" – mondta Ocon a számára kedvezőtlen esélylatolgatásokról a Motorsport.com-nak. Örülne, ha a megítélése kicsit jobb lenne.

Ocon büszke arra, hogy úgy meg tudja szorítani Alonsót csapattársként, ahogy 2007 óta senkiForrás: AFP/Jure Makovec

„Nem olvasok el mindent, ami rólam szól, viszont remélem, azt is megírják, amikor jól teljesítek, és ezt is érzékelik az emberek. Való igaz, néhányan elismerik, hogy nem tűnt fel nekik az időmérős eredményem Spában, vagy hogy elfelejtették a tavalyi győzelmem. Be kell vallanom, ezt kicsit furának találom."

Az időmérőkön idén 9:7 az állás Fernando javára, de az összetettben nekem van több pontom. Tavaly egálra végeztünk a kvalifikációkon, 11:11 lett.

– vont mérleget. Hozzá kell tenni, Alonso a 2022-es szezon első részében nagyon sok pontot vesztett tőle független okokból.

Fernando karrierjében csak egyetlen csapattársa volt vele egy szinten, Lewis [Hamilton]. Senki más nem teljesített jobban nálam. Úgy gondolom, jó munkát végzek, és különös azt látni, hogy egyesek ezt másképp látják."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK