Az Alpha Tauri bejelentette, hogy 2023-ban is Cunoda Juki vezetheti az istálló egyik autóját. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy ki lesz a japán versenyző csapattársa.
Újabb ülés kelt el véglegesen a Forma-1-ben, az Alpha Tauri ugyanis bejelentette, hogy 2023-ban is Cunoda Juki ülhet az egyik autó volánja mögött. Mindez azt jelenti, hogy a japán pilóta a harmadik szezonját kezdheti meg jövőre az F1-ben.
HE'S STAYING FOR 2023! @yukitsunoda07
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) September 22, 2022
check out the full story https://t.co/uePKoc4RI0pic.twitter.com/vgrLHrZPCm
A mezőny legfiatalabb versenyzője a Red Bull juniorprogramjának tagjaként, a Honda támogatásával mutatkozhatott be tavaly a faenzaiaknál, miután a Forma-2-ben mindössze egy, ám annál meggyőzőbb szezont töltött. Első éve azonban kifejezetten gyengére sikerült, és annyira kikapott csapattársától, Pierre Gaslytól a pontversenyben, hogy az Alpine és az Aston Martin pilótái is befértek közéjük. Ráadásul sokak számára a személyisége sem volt túl szimpatikus, ugyanis a rádióban többször is káromkodva hordta le mérnökét vagy éppen az autót.
A Red Bull még 2021 tavaszán döntött úgy, hogy Cunodát Faenzába költözteti, hogy a testvércsapat központjának közvetlen közelében fejlődjön tovább. A mostani idény elején úgy tűnt, hogy ennek meg is lett az eredménye, hiszen az első versenyeken több pontot szerzett Gaslynál, ám a Spanyol Nagydíj óta egyszer sem zárt az első tízben. Ennek ellenére nem merült fel komolyan a menesztése, ugyanis a Red Bull utánpótlásában most nincs olyan pilóta, aki egyértelműen jobb lenne nála.
Erre a bejelentésre tehát lehetett számítani, ám az továbbra is kérdéses, hogy ki lesz a jövő évi csapattársa. Gasly az Alpine-hoz szeretne igazolni, és ha ez összejön, akkor a legutóbbi hírek szerint az Olasz Nagydíjon meggyőző teljesítménnyel bemutatkozó Nyck de Vries köthet ki az istállónál. A sajtóban Mick Schumacher neve is felmerült, de Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója kizárta az ő érkezését.
„Szeretnék hatalmas köszönetet mondani a Red Bullnak, a Hondának és a Scuderia Alpha Taurinak, hogy továbbra is lehetőséget adnak nekem az F1-ben való versenyzésre – nyilatkozta Cunoda. – Miután tavaly Olaszországba költöztem, hogy közelebb legyek a gyárhoz, igazán a csapat részének érzem magam, és örülök, hogy 2023-ban is velük versenyezhetek. Természetesen a 2022-es idényünk még nem ért véget, és továbbra is keményen hajtunk a középmezőnyben zajló küzdelemben, így teljes mértékben arra koncentrálok, hogy szépen fejezzük be a szezont, és aztán várjuk a jövő évet.”

„Amint azt a tavalyi érkezése óta láthattuk, Juki nagyon tehetséges pilóta, ebben a szezonban pedig rengeteget fejlődött – ezek már Franz Tost csapatfőnök szavai. – Az utóbbi időben mutatott tempója egyértelműen igazolja, hogy meredek tanulási görbén van, ami bizonyítja, megérdemli az F1-es ülést. Továbbra is erős eredményekre számítok tőle a 2022-es idény utolsó hat futamán. Ahogyan mindig mondom, egy versenyzőnek legalább három évre van szüksége ahhoz, hogy teljesen belerázódjon a Forma-1-be, így örülök, hogy időt kapott arra, hogy megmutassa a teljes potenciálját. Továbbá Dr. Marko és a versenyzői programja mellett szól, hogy képesek vagyunk ezeket a fiatal tehetségeket felhozni az utánpótlás-kategóriákból, és fejleszteni őket. Jukival együtt szeretnék köszönetet mondani a Red Bullnak, az Alpha Taurinak, valamint a Hondának a folyamatos támogatásért, és azért, hogy még egy évig velünk maradhat.”