Christian Horner elárulta, a tavalyi, Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközésével induló Brit Nagydíjon heves szóváltásba keveredett a Mercedest irányító Toto Wolff-fal. A Red Bull csapatfőnökének Silverstone-ban és Abu-Dzabiban sem tetszett, hogy kollégája ilyen mértékben próbálta befolyásolni a versenyigazgatót.
Bár a tavalyi idény minden idők egyik, ha nem a legizgalmasabb és legdrámaibb éveként vonult be a Forma-1-es történelemkönyvekbe Max Verstappen és Lewis Hamilton párharca miatt, hozzá kell tenni, hogy a légkör néha a nézők számára is már-már fojtogatóan toxikussá vált. Ez pedig nem elsősorban a pilótáknak, hanem a csapatfőnököknek volt köszönhető, akik a sajtóban szinte folyamatosan háborúztak egymással, és már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a színfalak mögött is voltak összetűzések köztük.

Egy ilyenről számolt be az egyik érintett, nevezetesen Christian Horner. A csapatfőnököknek tavaly még lehetőségük volt rádiózni a versenyigazgatóval, ám a Red Bull első embere szerint a Mercedest irányító kollégája, Toto Wolff ezt túlzásba vitte. A brit szakembernek már az sem tetszett, ahogyan az osztrák üzletember a barcelonai rajt után próbálta elérni, hogy Verstappent megbüntessék, de a valódi konfliktus a Brit Nagydíjon alakult ki, amikor az első körben Hamilton kilökte a holland pilótát, akit a hatalmas becsapódás miatt kórházba kellett szállítani.
Ez Silverszone-ban jelent meg igazán, ahol hirtelen rengeteg párbeszéd alakult ki Totótól Michael [Masi, az akkori versenyigazgató] irányába, majd pedig küldött neki egy emailt – utalt az emlékezetes dialógusra aBeyond the Grid podcastban. –Azt gondoltam, hogy »rendben, ezt nem tűröm, felmegyek [a versenyirányításhoz]«, mert úgy véltem, hogy ez elképesztően egyoldalú volt. Úgy gondoltam, hogy egy csapatfőnöknek nem szabadna lobbiznia és befolyásolnia a versenyigazgatót. Utólag visszagondolva, Totóval heves szóváltásunk volt a versenyirányításnál azon a futamon. Ő nyilvánvalóan a saját táborának kedvezően érvelt, hogy pilótáját nem szabadna megbüntetni. Nekem pedig volt egy kórházban fekvő versenyzőm, és egy autóm, amelyet kiütöttek a versenyből.”
Hamilton végül 10 másodperces büntetést kapott, de ezzel együtt is megnyerte hazai viadalát, így nem véletlen, hogy a Red Bullnál túl enyhének tartották a szankciót. Mindenesetre már akkor látszottak az árnyoldalai a csapatfőnökök korlátlan kommunikációs lehetőségeinek a versenyigazgató felé.
„Ezen futamot követően azt kellett volna mondanunk, hogy a csapatvezetők [futamonként] csak egyszer kommunikálhatnak a versenyigazgatóval – jelentette ki Horner. – Azon a ponton a versengés annyira hajtott, hogy természetes, hogy az ember a lehető legtöbbet tette a csapatáért.”
A sportág vezetése azonban ekkor még nem lépett, aminek leginkább a szezonzárón lett meg az eredménye. Ekkor Wolff többször is arra kérte Masit, hogy ne küldje be a biztonsági autót, a végén pedig Horner szavai is kellhettek ahhoz a döntéshez, ami végül Verstappen világbajnoki címéhez vezetett.

„Az ember a lehető legerőteljesebben érvel a csapata mellett, és azt hiszem, ez Abu-Dzabiban csúcsosodott ki, ahol Toto a verseny több pontján is próbálta elérni, hogy ne legyen biztonsági autó – folytatta a 48 éves szakember. – Igyekezett irányítani a futam alakulását. Amint az ember ezt meghallja, mert megkapom ezt az adást, az azonnali reakcióm a védekezés. A legjobb védekezési módszerem pedig a támadás, és azt mondtam, hogy »szeretném képviselni az álláspontunkat«, hogy ne legyen egyoldalú [a helyzet]. Az [adott személy által meghallgatott] utolsó embernek van a legnagyobb befolyása. Szerintem helyes [hogy megszűnt a csapatfőnökök és a versenyigazgató közötti kommunikáció].”
Horner azóta többször is megvédte a végül a posztjáról eltávolított Masit, és ezt ezúttal is megtette. Szerinte egyedül azon a ponton hibázott, hogy csak a két éllovas között lévő lekörözötteket engedte el, de hangsúlyozta, hogy ennek a világbajnoki küzdelem szempontjából egyáltalán nem volt jelentősége.