Vágólapra másolva!
Az istállót súlyos csapás érte, amikor Oscar Piastri úgy döntött, hogy távozik a McLarenhez. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója ebből kiindulva a pilótafejlesztési program befagyasztását fontolgatja.

Oscar Piastrit az Alpine jövőbeli sztárjaként harangozták be, miután megnyerte a 2020-as Formula-3-as és a 2021-es Formula-2-es bajnokságot. Jövőjének a biztosítása azonban túl sokáig húzódott, ami miatt az ausztrál és a menedzsere (Mark Webber) úgy döntött, hogy tárgyalásokat kezd a McLarennel. Végül Piastri az Alpine fő riválisához disszidált, így a francia alakulat sztárpilóta nélkül maradt.

Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi felvetette, hogy a csapat fiatal versenyzői programját felfüggeszthetik, és azt is megkérdőjelezte, hogy megéri-e az a befektetés amit a saját fiatal versenyzői programjukba invesztálnak.

A The Race-nek nyilatkozva Rossi a következőket mondta:

Az Alpine főnöke nem biztos a versenyzőfejlesztési program jövőjében
Rossi hozzátette: "Ha úgy döntesz, hogy minden évben inkább pénzt spórolsz azzal, hogy nem fektetsz be a versenyzők képzésébe, aztán a megspórolt pénzből csak úgy levadászod őket, az egy teljesen más megközelítés.

Nem vagyok biztos benne, hogy folytatni akarom a fiatal tehetségek képzését, vagy ha mégis úgy döntök, akkor olyan szerződéssel kell őket lekötnöm, ami nem biztos, hogy vonzó lesz számukra."

A program jelenlegi résztvevői, köztük az idei Forma-3-as bajnok Victor Martins és a Forma-2-ben második Jack Doohan biztos lehet a jövőjét illetően, hiszen Rossi biztosította őket arról, hogy a meglévő szerződéseiket teljesíteni fogják. Az azonban, hogy továbbra is vállalnak-e új versenyzőket, még kérdéses.

"Most azon gondolkodunk, hogy [folytassuk-e] a jelenlegi versenyzőkön túl, akiket már felvettünk, és akikkel szemben a végsőkig tiszteletben tartjuk a kötelezettségeinket, mivel többéves terveket dolgoztunk ki együtt.

Ez is a történelmünk része. Tényleg meg akarjuk ezt változtatni? Mit üzennénk ezzel? Ráadásul ha felfüggesztjük a programot, akkor az bizonyos értékeket is érint, amelyeket csapatként képviselünk. Hiszünk abban, hogy olyan fiatal tehetségeket vonzunk magunkhoz, akik osztják ezeket az értékeket, és így jól illeszkednek a csapatunkba."
- fogalmazott Rossi.
Forrás