Társoldalunk:
Hírlevél

Elkerülhető lett volna a monzai befutó, de a csapatok nem akartak változást

2022.09.15. 13:51

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elárulta, az F1 és az FIA is módosítani akart a biztonsági autós szabályokon, ám az istállók végül ez ellen szavaztak, így a jövőben is előfordulhat a monzaihoz hasonló befutó. Az Alpine sportigazgatója felvetett egy ötletet, de szerinte nincs feltétlenül szükség radikális változtatásra.

A pilótáktól kezdve a csapatvezetőkön át egészen az újságírókig és a szurkolókig szinte mindenki felháborodott azon, hogy biztonsági autó alatt ért véget az Olasz Nagydíj. Bár a jelenleg érvényben lévő szabályokat a versenyirányítás betartotta, sokaknak nem tetszett, hogy az utolsó körökben elmaradt a várva várt csata a győzelemért. 

A csapatok miatt nem változtattak a biztonsági autós fázisokra vonatkozó szabályokonForrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Pier Marco Tacca

Mint kiderült, ez az egész elkerülhető lett volna. Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke ugyanis elárulta, hogy a tavalyi Abu-dzabi Nagydíj befutója után a sportág vezetése kísérletet tett a változtatásokra, ám ez a csapatoknál elbukott. Ennek következtében a jövőben sem zárható ki ehhez hasonló forgatókönyv.

A tavaly Abu-Dzabiban történtek után a Forma-1 és az érintett csapatok között rengeteg megbeszélés folyt arról, hogyan lehetne módosítani a szabályokat annak érdekében, hogy a futamok soha ne érjenek véget biztonsági autó alattnyilatkozta a német szakember. – Azonban annak ellenére, hogy az FIA és az F1 mindannyiunkat sürgetett, hogy találjunk megoldásokat, végül rajtunk, csapatokon, nagyjából az összesen múlott, hogy nem állapodtunk meg semmilyen változtatásban, mivel nem tudtunk megegyezni egy jobb megoldásban, amely sportszakmai szempontból továbbra is igazságos. Ezért szerintem egyszerűen el kell fogadnunk, hogy sajnos előfordulhatnak olyan helyzetek, mint a mostani.”

Már a tavalyi szezonzáró után is számos ötlet merült fel a helyzet megoldására, és ezek most ismét felerősödtek a nyilvánosságban. Azonban aligha létezik olyan megoldás, amely senkit nem hozna hátrányos helyzetbe, és a csapatok kínosan ügyeltek arra, hogy a rendszer továbbra is a lehető legigazságosabb maradjon. Éppen ezért mindenki a változtatások ellen szavazott.

Csak olyan megoldást szeretnénk, amely sportszakmai szempontból is tisztességes, és nem válik hirtelen kockázatossá – szögezte le Seidl. – Ezért sem tudtunk jobb [megoldásban] megegyezni, mint ami most van érvényben. Végül megszavaztuk, hogy a szabályok maradjanak úgy, ahogyan eddig voltak. Úgy emlékszem, hogy minden egyes istálló így voksolt, ezért azt gondolom, hogy zárjuk le ezt a témát.”

Mohammed bin Szulajm, az FIA elnöke a futam másnapján összehívott egy ülést a sportfelügyelők és a csapatvezetők részvételével, ahol többek között ez a kérdés is szóba került. Az egyik sokat hangoztatott ötlet, hogy ha röviddel a verseny vége előtt kell beküldeni a Safety Cart, akkor legyen kötelező a futam megszakítása. Az Alpine sportigazgatója ezt nem tartja rossz megoldásnak, még akkor sem, ha ennek is lehetnek kellemetlen velejárói. 

Sokak szerint a megszakítás lenne a legjobb megoldás, ha pár körrel a vége előtt be kell küldeni a Safety CartForrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Pier Marco Tacca

„Történt már ilyen, tavaly Bakuban is megcsináltuk, és jól sült el – jelentette ki Alan Permane. – Szerintem ezt bele lehet írni a szabályok közé, nem hangzik őrültségnek. Biztos vagyok benne, hogy lesz valamilyen [következménye], ami nem fog tetszeni, de végső soron azért vagyunk itt, hogy show-t csináljunk. [A monzai befutó] pedig egyértelműen nem volt elfogadható. Egyáltalán nem ideális, senki sem akar biztonsági autó alatt célba érni, ez nagyon szánalmas a szurkolók számára. Nem a legjobbunkat mutattuk, az biztos.”

A brit szakember szerint ugyanakkor nem feltétlenül kell radikális megoldáshoz nyúlniuk. A monzai esetben komoly szerepet játszott, hogy az élen álló Max Verstappen nagyon későn érte utol Bernd Mayländert, és emiatt a lekörözöttek nem tudták visszavenni a körüket. Permane úgy véli, az is elég lehet, ha ezt a folyamatot felgyorsítanák.

Talán nem kell térdre rogyva azt mondanunk, hogy minden alkalommal, amikor ötven kilométerrel a vége előtt bejön a Safety Car, akkor legyen piros zászló – fogalmazott. – Talán csak meg kell oldanunk, hogy jól csináljuk a biztonsági autós procedúrákat, és dolgozunk azon, hogy gyorsabbá tegyük őket. A probléma az, hogy a futam későbbi szakaszában ott vannak a lekörözött autók. Számtalanszor beszélgettünk arról, hogyan lehetne javítani ezen a helyzeten. Az eljárás megváltoztatásának biztosan rengeteg nem szándékolt következménye lenne.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK