Társoldalunk:
Hírlevél

Russell szerint Nyck de Vriesnek helye van a Forma-1-ben

2022.09.13. 09:55

George Russell, a Mercedes brit versenyzője úgy véli, hogy a holland Nyck de Vriesnek helye van a Forma-1-es mezőnyben azok után, hogy bemutatkozása alkalmával máris világbajnoki pontokat szerzett a vasárnapi Olasz Nagydíjon az egyik leggyengébb autóban ülve.

A 27 éves de Vries pénteken még az Aston Martin versenyautóját vezette a szabadedzésen, majd a thaiföldi Alexander Albon vakbélgyulladása és műtétje miatt szombat reggel tudta meg, hogy az egész hétvégét teljesítenie kell beugróként a Williamsnél.
Russell sokat versenyzett pályafutása korábbi szakaszában de Vries ellen, a brit 2018-ban, a holland pedig 2019-ben nyerte meg a Forma-1 közvetlen előszobájának számító Forma-2-es bajnoki címet. de Vries azóta - tavaly - a Formula-E-ben világbajnok volt, s jelenleg a Mercedes teszt- és tartalékpilótája.Nyilvánvaló, hogy nagyszerű munkát végzett Monzában, de mindig is a legjobbak közé tartozott, úgyhogy szerintem nem kétséges, hogy helye van a Forma-1-ben- fogalmazott Russell, aki szerint de Vries már minden tekintetben bizonyított.
A holland pilóta Monzában a nyolcadik helyről rajtolt és a kilencedik pozícióban ért célba, ez az eredmény pedig akár versenyzőülést is érhet neki jövőre, talán épp a Williamsnél, amely eddig csak Albon maradását jelentette be hivatalosan.

Nem sok mindent tudok mondani, de pontokat szerezni a bemutatkozó versenyemen egy Williamsszel, az elég látványos - nyilatkozta Nyck de Vries, hozzátéve, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolga, amikor az Aston Martinból át kellett ülnie a Williamsbe. "Teljesen más a két autó, még az üléspozíció is eltérő" - mondta.
A világbajnoki címvédő Max Verstappen szintén gratulált honfitársának, akiről elismerően beszélt.
Nyugodt maradt, nem követett el hibát, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült pontokat szereznie - fogalmazott a Red Bull második vb-címe felé nagy léptekkel haladó, 24 éves holland versenyzője.
De Vriest a nap versenyzőjének választották meg a nézők a futam alatt. Remek debütálását így a nézők is elismeréssel jutalmazták a szavazatok 24,8%-át megszerezve, amelyre a holland igazán büszke lehet. 

Forrás: MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK