Vágólapra másolva!
Max Verstappen újabb győzelmet szerzett a mezőny közepéről – a hetedik helyről – indulva, így boldogság uralkodott a holland garázsában, amit Christian Horner csapatfőnök dicsérő szavai is megerősíthetnek. A műszaki hiba és egyéb balszerencse által is sújtott Sergio Pérez szintén nagyot zárkózva a hatodik helyen fejezte be az Olasz Nagydíjat, ám a mexikói nem volt elégedett.

A sorozatban ötödik futamgyőzelmével a világbajnoki címvédő Max Verstappen 116 pontra növelte az előnyét az összetett pontverseny élén hat futammal a szezon vége előtt. A holland hetedikként indulva hamar Charles Leclerc mögé került, majd a Ferrari eltérő taktikája miatt az élre is állt. A bokszkiállása után nagy ütemben zárkózott a monacóira, aki viszont ugyanerre fordított szerepkörben már nem volt képes, így a hajrábeli biztonsági autós fázis kihirdetése után Verstappen izgulhatott jobban a hajrá miatt. Azonban végül nem indult újra a verseny, így a holland megszerezte élete első monzai győzelmét.

Verstappen erős versenytempója újabb futamgyőzelmet eredményezett Forrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Dan Mullan

„Remek versenyem volt, de ez is volt a terv. Azon dolgoztunk az egész hétvégén, hogy a gumik kezelése júl működjön, és ez sikerült is – nyilatkozta Verstappen a helyszínen dolgozó újságíróknak. –

de Daniel [Ricciardo] autója ezt nem engedte. Nagyon örülök a dobogónak, noha nem sokan szurkoltak nekem, de természetesen érthető, hogy ma mást akartak látni győztesként."

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner együttérzett a csalódott szurkolókkal, akik újraindításban reménykedtek, ugyanakkor kiemelte Max Verstappen remeklését, amivel ismét bizonyította a klasszisát.

„Max szuper munkát végzett, remek tempót teljesített, úgyhogy nagyon elégedettek lehetünk az eredménnyel. Megmutatta, hogy az övé a leggyorsabb autó a pályán, ami a csapatmunkának is köszönhető.

– mondta Horner. – Kifizetődött, hogy a versenyt részesítettük előnyben az időmérővel szemben, valamint stratégialilag is különböztünk a Ferraritól, ami szintén nekünk kedvezett."

Pérez a hatodik helyével értékes pontokkal segítette a Red Bullt a konstruktőri cím felé Forrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Dan Mullan

A csapat másik pilótája, Sergio Pérez a 13. helyről nagyobb gondba került, ugyanis a mexikói a rosszul sikerült rajt után beragadt a forgalomba, így a 8. kör után stratégiát váltott vele a Red Bull, és kereket cseréltek neki, aminek a jobb első féktárcsája füstölése is az egyik oka volt. Ez a probléma később Pérez remek autókezelésének köszönhetően elmúlt, és megtalálta a megfelelő tempót. A hajrában még egyszer a bokszba ment a negyedik helyről, ami a biztonsági autós fázis tudatában balszerencsének mondható, hiszen két pozíciót visszaesett.

„A versenyem káosz volt. A jobb első féktárcsa [füstölésével] kezdődött, ez sokat ártott nekem, mert korán ki kellett állnom a bokszba. Aztán a kemény gumin

– mondta Pérez a Sky Sportson. – Ez [a futam] egyáltalán enem volt ideális. Utólag azt gondolom, eljuthattam volna a célig a kemény gumikon, de újra kereket cseréltünk."