Társoldalunk:
Hírlevél

A máskor panaszkodó Hamilton akkor elégedett, amikor az utolsó sorból rajtolhat

2022.09.10. 18:10

Lewis Hamilton büntetésének köszönhetően a legjobb esetben az 1. és a 18. rajtpozíciót szerezhették volna meg a Mercedes pilótái, végül George Russell a 2., Hamilton pedig a 19. helyről indulhat a vasárnapi Olasz Nagydíjon – mégis Russell volt sokkal csalódottabb az időmérő után, a máskor jellemzően elégedetlenkedő Hamilton pedig pozitívan nyilatkozott.

Noha az időmérő első szakaszában még közel voltak a Ferrarihoz és a Red Bullhoz, végül egyikük sem tudott jelentősen javítani az idején, és a Q3 végén több mint egymásodperces lemaradásuk volt a Charles Leclerc, Max Verstappen, Carlos Sainz hármastól, ami aggodalomra ad okot a büntetések miatt négy helyet előrelépő Russellnek.

„Nem lehetünk túlságosan elégedettek az idővel, mert elég nagy a hátrány. Persze jó, hogy a második helyről indulhatok, de ez nem volt az igazi. Tudjuk, hogy az autóban van még potenciál és képesek vagyunk gyorsabb tempóra is. A Q1-ben három tizedre voltunk a Ferrari mögött, aztán egyre nagyobb volt a lemaradásunk, ráadásul nem tudtunk javítani sem, míg a többiek sokat javultak. Ezért kár, ennek az okait meg kell találnunk – nyilatkozta Russell a helyszíni újságíróknak. – Noha a versenytempónk jellemzően jobb, de nem hinném, hogy a Red Bull-lal fel tudjuk venni a lépést, és a Ferrarival szemben sem leszünk esélyesek. Végig összpontosítani fogok, igyekszem nem foglalkozni Charles-lal és Max-szal, és bízom a minél jobb eredményben" – zárta a brit, majd hozzátette, szándékosan tartalékoltak neki a Q3-ban egy szett új lágy gumit a versenyre.

Az ötszörös monzai győztes Hamilton igazából csak Sainzcal és Cunoda Jukival harcolt, hiszen közöttük dőlt el a 18-20. rajthely. A hétszeres világbajnok emiatt kisebb elvárásokkal állt az időmérő elé, így összességében nem volt csalódott az eredményével.

Hamilton az ötödik helyen zárta az időmérőt, de a futamon az utolsó sorból kell felzárkózniaForrás: AFP/Andrej Isakovic

„Rendben volt az időmérő, noha nem ez volt a legjobb részemről. Zandvoortban jobban teljesítettünk, de azon [a pályán] az autó is jobban ment, úgyhogy az ötödik hely a legjobb, amit elérhettünk, és összességében elégedett lehetek. Pláne, hogy a harmadik szektorban két tizedet veszítünk, mert az utolsó két kanyarra még nem sikerült ráérezni – mondta Hamilton a Sky Sportson. – Erre számítottunk, hiszen láttuk, hogy Spában [a monzaihoz hasonló karakterisztikájú pályán] is le voltunk maradva a többihez képest, míg amikor olyan helyekre megyünk, mint Budapest, ahol maximális leszorítóerő szükséges, jobban teljesítünk. Nehéz lesz holnap, mert a DRS-nek kicsi hatása van, márpedig a legtöbben DRS-vonatokban fognak haladni. Frusztráló nap lesz, de igyekszem pozitív hangulatban hozzáállni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK