Társoldalunk:

A Ferrarit aggasztja a versenytempója, mégis a győzelem a célja

2022.09.09. 06:03

Charles Leclerc újfent elmondta, hogy nehéz hétvégére számít. Mattia Binotto ugyanakkor megpróbálja feltüzelni csapatát és mindegyik futamon a győzelmet tűzi ki célként.

Talán már a Ferrarinál sem hisznek abban, hogy megakadályozhatják Max Verstappent a második vb-címe megszerzésében. Az istállót irányító Mattia Binotto ennek ellenére nem kisebb célt tűz ki csapatának, mint hogy mindegyik hátralevő versenyen diadalmaskodjon.

A Ferrari az előző versenyen sem tudta megszorongatni VerstappentForrás: Getty Images/GETTY IMAGES/Clive Mason

„Egyértelműen nehéz helyzetben vagyunk most, mert a csapatunk nem olyan eredményeket szerez, mint amiket elvárunk. Reagálnunk kell. Monzában velünk lesz a tifosi a lelátón a covid után, fontos lesz a csapatnak a szurkolásuk és a támogatásuk. Jó eredményekre van szükségünk a hangulatunk érdekében" – mondta.A fő aggodalmam az, hogy egymás után három versenyen nem volt meg a tempónk vasárnap.„Az időmérő jól sikerült, ütőképesen szerepeltünk, de a futamon nem."

„Még mindig a győzelmekre törünk, a célunk minden futamon nyerni, beleértve Monzát is."

Ugyanakkor ha Verstappen mindegyik maradék futamon bejönne 3.-ként a Ferrarik mögött, a vb-cím akkor is az övé lenne. A Ferrari a július közepi Osztrák Nagydíj óta nem nyert, azóta öt verseny telt el. Charles Leclerc már Hollandiában arról beszélt, hogy Monzában alapesetben nem a hazaiak kedvence lesz a favorit.

Leclerc nem optimistaForrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

„Szerintem nehéz hétvégénk lesz. Arra számítunk, hogy a Red Bull erősebb lesz nálunk, a mi kocsinkhoz nem igazán illik a pálya jellege" – mondta.De idén részesültünk kellemes és kellemetlen meglepetésekben egyaránt, ezért remélem, itt kellemes meglepetés vár ránk és jobban teljesítünk a vártnál.Ezzel arra utalt, hogy a végsebességben a Red Bull egész idényben jobb volt a Ferrarinál, márpedig Monzában ez az egyik legfontosabb hozzávaló a sikerhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK