Társoldalunk:

Verstappen ostobának nevezte az újabb életveszélyes nézői tettet

2022.09.04. 11:13

A Holland Nagydíj időmérője rövid időre félbeszakadt egy pályára dobott füstbomba miatt. A szervezők azonosították az elkövetőt, Max Verstappen pedig ostobának titulálta az újabb olyan nézői cselekedetet, amely akár veszélyeztethette volna a pilóták testi épségét.

Annak ellenére, hogy Zandvoortban tábla is tanúsítja, hogy tilos füstbombát bevinni a pálya területére, ezt sokan megtették. Ez még nem is lett volna akkora probléma, ám a Q2 elején meg kellett szakítani az időmérőt, ugyanis az egyik ilyen tárgy az aszfaltcsíkra került. Szerencsére csak Alexander Albon volt kint, és ő sem ott tartózkodott, amikor a pályára dobták a füstbombát, de aligha kell magyarázni, hogy ez miért veszélyes a pilótákra nézve. 

Az egyértelmű tiltás ellenére a pályára került egy füstbomba - galériaForrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

Az FIA az eset után hamar közleményt adott ki, hogy az elkövetőt beazonosították és eltávolították a nézőtérről. Ugyanakkor a futam még előttünk van, ezért a hazaiak kedvence, Max Verstappen üzent honfitársainak, egyúttal kifejtette lesújtó véleményét a történtekről.

Már az is nagy butaság, ha valakinél füstbomba van – nyilatkozta a kvalifikáció első három helyezettje számára tartott sajtótájékoztatón. – Szép dolog, de van egy határ, hogy mennyire. A pályára dobni azonban szimplán ostobaság. Egyszerűen ne csináljátok ezt, senkinek sem jó! Kidobnak, így nem láthatod a versenyt, nekünk pedig megszakad az edzés, mert veszélyes, amikor ilyen dolgok vannak a pályán. Nem szabad ezt csinálni.”

Az elmúlt időszakban az is többször előfordult, hogy a füstbombák rontották a látási körülményeket. Ez történt a tavalyi zandvoorti futam felvezető körében és leintésekor, de Ausztriában is gondot okozott mindez. Charles Leclerc bízik benne, hogy „a jövőben tehetünk valamit az elkerüléséért”, és csapattársa, Carlos Sainz is csatlakozott hozzá.

Szerintem az is fontos, hogy a szurkolók tudják, mikor lehet használni a füstbombákat, és mikor nem – vélekedett. – Az jó volt, hogy a bevezető körben Max pole-jának [megünneplésére] használták, de a futam közepén vagy az első körben ne tegyék, miközben csatázunk! Ezekkel az autókkal háromszáz kilométer per órás sebességnél az ember nem akarja, hogy a füst bármilyen módon elterelje a figyelmét. Remélem, a szervezők jó munkát végeznek, és megmondják, hogy mikor van itt az ideje, és mikor nincs, és persze még fontosabb, hogy mikor nem szabad a pályára dobni.”

Az eset után kisebb összetűzés alakult ki a nézőtéren

Egyébként nem csupán a versenyzők kerülhettek volna veszélybe, hanem a nézők is, ugyanis az eset után kisebb összecsapás alakult ki a tribünön. Az idény során nem először fordult elő, hogy a pilóták biztonságára potenciálisan veszélyt jelentettek a lelátón lévők: Silverstone-ban tüntetők szaladtak be a pályára, hogy tiltakozzanak az olajhasználat ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK