Társoldalunk:
Hírlevél

Eldőlt, hogy másodszor is megbüntetik-e a Ferrari balszerencsés pilótáját

2022.09.04. 19:05

Carlos Sainz kifejezetten peches volt a Holland Nagydíjon, hiszen előbb elrontották a kerékcseréjét, majd veszélyesen engedték ki, amiért meg is büntették. A spanyol pilóta egy másik eset miatt is veszélybe került. Főnöke elismerte, hogy hibáztak, ám szerinte nem ez az elsődleges oka a gyenge eredménynek.

A Holland Nagydíjon ismét nem sikerült hibátlan versenyt produkálnia a Ferrarinak. Ezúttal nem a stratégiával, hanem elsősorban a bokszutcai munkával voltak komoly gondok. Egyik pilóta sem mondhatta magát kifejezetten szerencsésnek, de Lewis Hamilton elhibázott taktikájának köszönhetően Charles Leclerc legalább a dobogó legalsó fokára felfért. 

Sainz a futam elején még Hamiltonnal küzdött, de aztán minden rosszra fordult számára - galériaForrás: AFP/Andrej Isakovic

Ami viszont Carlos Sainzcal történt, arra tökéletesen illik a „szegény embert az ág is húzza” mondás. A spanyol pilóta az első kerékcseréjénél rengeteg időt vesztett, mivel a bal hátsó gumi nehezen ment fel. A második kiállás ugyan gyors volt, de veszélyes kiengedés miatt 5 másodpercre megbüntették. Sőt, akár amiatt is szankcionálhatták volna, hogy Esteban Ocont sárga zászló alatt előzte meg, de ezt végül megúszta, aminek a hírek szerint az Alpine-nál egyáltalán nem örültek.

Sainz azonban így is az ötödikről a nyolcadik helyre esett vissza a leintés után. A 28. születésnapját csütörtökön ünneplő versenyző érthető módon csalódottan nyilatkozott, és hangsúlyozta, hogy redukálniuk kell az ilyen események számát.

„Minden, ami megtörténhetett, meg is történt – nyilatkozta a Sky Sportsnak. –Egyszerűen folyamatosan rossz helyen voltunk, rossz nap volt. [A hibáink] folyamatosan pontokba kerülnek, és meg kell néznünk, hogy miért. Az ilyen jellegű dolgokon javítanunk kell, különösen a jövő évre vonatkozóan. Úgy tűnik, Max [verstappen] és a Red Bull mostanra elhúzott, és ha a következő idényben esélyt akarunk adni magunknak, akkor ezekben fejlődnünk kell. Most kell elkövetni a hibákat, hogy jövőre javulni tudjunk.”

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke általában akkor is kiáll egy-egy döntés mellett, amikor az már-már védhetetlennek tűnik, most viszont elismerte, hogy az első kiállásnál valóban hibáztak. Sainzhoz hasonlóan ugyanis a svájci szakember is elmondta, hogy a spanyol versenyzőnek későn szóltak a kerékcseréről.

Carlos kiállását teljesen elrontottuk – vallotta be az olasz Sky Sportsnak. –Az utolsó pillanatban hívtuk ki őt, és ez nem tette lehetővé, hogy a szerelők időben felkészüljenek. Egy zűrzavar volt. Charles-lal nem volt szerencsénk a virtuális biztonsági autó, majd a Safety Car elrendelése miatt, amikorra ő már teljesítette a második kiállását.

A Ferrari ezúttal sem tudott mit kezdeni VerstappennelForrás: AFP/Andrej Isakovic

Azonban ezzel együtt az is tény, hogy az elmúlt hétvégéken a Ferrari ismét hátrányba került a Red Bull-lal szemben, főleg a versenytempó terén, és mostanában inkább a Mercedesszel szoktak küzdeni. Binotto szerint a látványos hibák ellenére ez az elsődleges probléma.

Az volt a kulcs, hogy nem bizonyultunk elég gyorsnak – szögezte le. – Az időmérős tempót látva jobb eredményt reméltünk, de az autó sebessége nem volt jó, különösen a közepes és a kemény abroncsokon. Carlos talán egy kicsit peches volt a biztonsági autó alatti kiállásával, de nem hiszem, hogy ez elég [indok] lenne. Magyarországon, Spában, illetve itt három rossz futamunk volt, szerintem nem használjuk ki az autóban rejlő potenciált.”

A Belga Nagydíj után felmerült, hogy a Ferrarinak a padlólemezre vonatkozó technikai direktíva tett keresztbe, ami Spa-Francorchamps-ban volt érvényben először. Binotto szerint azonban nem itt kell keresni a problémák gyökerét.

Valami nincs rendben, amivel foglalkoznunk kell, de semmi köze a technikai direktívához. Magyarországon azt mondtam, hogy nem vagyunk elég jók. Talán meg kell vizsgálnunk az új csomagunkat, amely nem volt kiegyensúlyozott.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK